Kezdőlap Kecskemét Magas szintű szolgáltatások

Magas szintű szolgáltatások

Eredményes időszakát éli, s töretlenül fejlődik a 2000-ben alapítottFüredi Autósiskola (mai nevén Füredi Felnőttképző és Szolgáltató Kft.) amely ma már egy 400 négyzetméteres irodaépülettel, saját rutin és vezetéstechnikai pályával rendelkezik. A városban egyedülálló szolgáltatási rendszerrel – 25 oktatóval, 12 motorral, 4 teherautóval, 2 autóbusszal, több mint 40 féle OKJ-s képzést kínálva – magas színvonalon működő iskola folyamatosan fejlesztve a gépparkját és eszközállományát kiemelten fontos szerepet tölt be az autósoktatás és felnőttképzés terén. Füredi András ügyvezető igazgató – aki állandó támogatója a városban zajló egyes kulturális és sport rendezvényeknek – számolt be a vállalkozással kapcsolatos aktuális hírekről.

Magas szintű szolgáltatások
Az eredmények tekintetében a városi átlag fölött vagyunk, a kollegák
remek eredményeket produkálnak.
Több mint 50 féle OKJ-s felnőttképzés
A képzőközpontunk több mint 50 féle OKJ-s és egyéb piac -és
versenyképes – idén először indítottunk hegesztő képzést – szakmai,
hatósági képzést kínál a résztvevőknek. Nagyon jó eredménnyel zárult
a második habilitációs kutyakiképző tanfolyamunk, ahol a habilitációs kutya kiképzője speciálisan képzett terápiás kutyával vesz részt fejlesztő terápiás foglalkozáson, amely során hatékonyan együttműködik a terapeutával.
Ezen kívül felkészít leendő terápiás kutyákat és felvezetőiket a
terápiás vizsgára és a terápiás foglalkozásokon való szakszerű
részvételre. Népszerű a „Diplomamentő” tanfolyamunk, ami azoknak
szól, akik már több éve „lediplomáztak” csak nem kapják meg az
oklevelüket, mivel nincs nyelvvizsgájuk.


Vezetéstechnikai tréningek
Elsősorban kanyarodás, megcsúszás, felborulás, pályaelhagyás és
vezetéstechnikai hibákból származó balesetek megelőzésével
foglalkozunk. Vállalkozásunk olyan európai színvonalú létesítmény,
ahol nem a pályát tettük síkossá, hanem a rajta mozgó autót. Ezekben
a járművekben a résztvevőket olyan váratlan közlekedési helyzetekre
készítjük fel, amely száraz, esős, havas, ónos útviszonyok között
előfordulnak.


Képzési újdonság
Továbbra is elkötelezettek vagyunk a biztonságos közlekedési morál,
kultúra fejlesztésében, ezért mindig törekszünk egy-egy újdonság
bevezetésére. Idén a B-E és B96 kategóriára beállítottunk egy
automataváltós Mercedes Vito személygépkocsit, amivel már
valamennyivel könnyebb a tanulóknak vizsgázni. Előre haladott
tárgyalást folytatunk a Honda Safetyvel, akik olyan vezetéstechnikai
tréninget tartanak, amit Japánban hoztak létre egy különleges tematika
alapján. Jelenleg csak Budapesten végzik ezt a képzést, de mi azon
fáradozunk, hogy egy kihelyezett vezetéstechnikai helyet hozzunk létre annak érdekében, hogy jövőre nálunk is elindulhasson ez a speciális képzés.

Füredi Felnőttképző és Szolgáltató Kft.
6000 Kecskemét, Izsáki út 2/a
+36 20/349-4382
[email protected]
www.furedi.eu.