Kezdőlap Események 45 évvel rácáfolt a jóslatra

45 évvel rácáfolt a jóslatra

HELYI ARCOK

Böszörményi Gyula, József Attila-díjas író neve olyan hívószó bármilyen rendezvényen, mely alkalmakkor a szervezőknek biztosan teltházzal kell számolniuk. Nem volt ez másképp a megyei önkormányzat Helyi Arcok programsorozatán sem, amikor a neves íróval beszélgettünk kalandos és küzdelmes életéről, példaértékű munkásságáról, ahová felesége, Cséplő Noémi is elkísérte.
Böszörményi Gyula másfél éves volt, amikor lesújtó hírt kapott a család: gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála, s azzal a jóslattal bocsátották útjára szüleit: „ne nagyon szeressék meg ezt a gyereket, mert a 10 éves kort sem fogja megérni.” Súlyos izomsorvadása miatt tolószékbe került, s miután édesanyja – bár minden tőle telhetőt megtett – már nem tudta ellátni, édesapja pedig elhagyta őket, intézetbe, majd 22 évesen Erdőskertesre egy
idősek otthonába került. Bár környezete azt igyekezett beléplántálni, hogy fogyatékossága miatt kevesebbet ér embertársainál, s a rendszer nem tud mit kezdeni azzal, aki élni akar, ő szüntelenül kereste létezésének értelmét. Nyughatatlan természete és kalandvágyó lelke
nem hagyta belenyugodni, hogy élete céltalanul és siváran haladjon az egyetlen elérendő cél, a halál felé. Arra hamar rájött, hogy írni szeret, mely abban is segített neki, hogy kiírja magából elszenvedett traumáit. Eleinte ösztönösen, majd tudatosan tette próbára tehetségét különféle műfajokban. Ebben az időszakban ifjúsági, sci-fi, fantasy és romantikus regények, novellák kerültek ki tollából. A Kucó című regénye, mely az intézetben eltöltött éveiről szól, volt első kiadott műve, mely még nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket.
Müller Péter Sziámi – aki barátja és patrónusa lett – javaslatára gyerekeknek kezdett el írni, s ez lett az ő útja. Országosan is ismertté és elismertté 2002-ben a Gergő és az álomfogók című regényével vált, mely után sorra születtek meg sikeresebbnél sikeresebb művei. A Gergő-sorozat második kötete, a Gergő és a bűbájketrec, 2003-ban Magyarországon az év sikerkönyve lett. Ugyanebben az évben a Gergő-regények megkapták az IBBY-díjat az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában és a Körtemuzsika-díjat is. Mára regényein túl esszékötetei is ismertek, valamint hangjátékai, színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.
Böszörményi Gyula élete ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet a nehéz és hányattatott gyermek- és ifjúkor után méltósággal, irigylésre méltó elhivatottsággal és kitartással a nekünk megfelelő útra rátalálni és azon sikert elérve megmaradni. Személye nemcsak íróként, hanem emberként is Bács-Kiskun megye és hazánk büszkesége.