Kezdőlap Zenei élet Bach: Karácsonyi oratórium – Koopman

Bach: Karácsonyi oratórium – Koopman

Nemrégen töltötte be hetvenötödik születésnapját Ton Koopman a korhű zenélés egyik legnagyobb alakja – és egyben úttörője is. Lemezkiadója: az Erato/Warner a jubileum alkalmából egyik nagysikerű albumának reprezentatív újrakiadásával köszönti.

Ton Koopman karmesterként, csembalójátékosként és orgonistaként is meghatározó alakjává vált a közelmúlt zenei életének. Munkássága, kutatói és zenészi tevékenysége egy korszakon és a hanglemezkiadás történetén is otthagyta nyomát; szólólemezei és az általa pontosan negyven évvel ezelőtt: alapított 1979-ben alapított Amsterdam Baroque Orchestra – majd a később hozzá kapcsolódó kórus keretében felvett interpretációi nemcsak gyönyörködtettek – de közben alaposan meg is változtatták zenei ízlésünket, és képünket is a három-négyszáz évvel ezelőtti kor esztétikájáról.

Ton Koopman munkássága egészét tekintve kiemelkedő tevékenysége Bach-előadóként és Bach-specialistaként. Lemezre vette Johann Sebestian Bach összes kantáját, valamint a nagy oratórikus műveket és a zenekari darabokat egyaránt; hangszeres szólistaként pedig ugyanígy nagyszerű lemezeket készített. 2000-ben az Utrechti Egyetem által adományozott díszdoktori címét is Bach kantátáinak és passiónak kutatásáért, és az arról született tanulmányáért vehette át.

Igazi ünnep tehát, mikor megjelenik az ünnepekre az 1996-ban felvett, ma már klasszikusként emlegetett Karácsonyi oratórium Ton Koopman-féle felvétele az Amszterdami Barokk Zenekarral és Énekkarral.

Bach hat önálló egyházi kantátából összeálló, 1734-ben Picander-Henrici szövegére írt kantáta-ciklusa két nagyszabású passiójától eltérően nem egyetlen egyházi ünnepre – hanem az egész évvégi ünnepkörre fókuszál. Az evangélikus egyház gyakorlatát követvén az első és a második kantátát karácsonykor, a harmadikat a pásztorok imádásának napján: december 27-én, a negyediket Jézus körülmetélésének és névadójának napján: újévkor, az ötödiket az újévet követő első vasárnapon: vagyis a háromkirályok utazásának emlékére, a hatodikat pedig Vízkeresztkor: a háromkirályok imádásának napján adták elő annak idején Lipcse két főtemplomában.

Igazi ujjongó öröm és mellette szívmelengetőn bensőséges szépség ez a mű – nem véletlenül kötődik minden más zenedarabnál egyértelműbben a karácsonyi ünnepkörhöz. A világ számos templomában és koncerthelyszínén felcsendül majd az elkövetkezendő napokban Bach csodálatos műve – ma már egyben szokták előadni, és nem kantátánként mutatják be.

S bizonnyal sok otthonban is felcsendül majd ez az újra kiadott 2 CD-s gyönyörű album is, melyen Ton Koopman vezényli saját zenekarát és énekkarát, orgonajátékával a continuókban. Kiváló stúdiófelvétel, mely több mint húsz év után is magával ragadó jól megfogott tempóival, de nem széttördelt, tisztán áradó zenéjével.

Az Amszterdam Baroque zenélése példaértékű, fúvósai lenyűgözőek, a kórus légiesen szárnyalón tiszta, a kor sztárgárdájából összeállított szólista négyest – Lisa Larsson szoprán, Elisabeth von Magnus alt, Christoph Pregardien tenor és Evangélista, Klaus Mertens basszus – pedig minden igényt kielégítő stílusérzékkel halljuk az áriákban. Háromszorosan is ünnepi album az ünnepekre.

Komlós József JR