Kezdőlap Zenei élet Benjamin Bernheim – Áriák

Benjamin Bernheim – Áriák

Az operaházak és a koncertszínpadok emelkedő csillaga: Benjamin Bernheim bemutatkozó portrélemezén nagy romantikus francia, olasz, és orosz szerepekben mutatja meg tehetségét.

Benjamin Bernheim azt vallja, hogy minden ember hangja teljesen egyedi és különböző – pontosan úgy, mint az ujjlenyomatunk. Nos, az ő hangja az opera világában is az: telt, testes tenor, mely ugyan bársonyosan lágy tónusokkal és erőteljes regiszterekkel is bír, és bár az itt hallott Puccini és Verdi részletekben is kiválóan teljesít, de mégsem igazán olasz – sokkal inkább francia romantikus nagyoperai hang.

Benjamin Bernheim született előadója a francia romantikus operának – aki a Chicago Tribun szavaival „a legjelentősebb francia tenor az opera világában hosszú idő óta” – a Die Presse pedig „napjaink egyik legfigyelemreméltóbb tenorjának” nevezi.

A párizsi születésű, de ifjúkorát Genfben megélő Benjamin Bernheim zongorázni és hegedülni, majd tízéves korától énekelni tanult a helyi konzervatóriumban; tizennyolc évesen pedig Lusanne-ban folytatta tanulmányait. A 2008/2009-es szezonban bekerült a Zürichi Operaház stúdiójába – ahol a következő évben már színpadra is lépett.

Rá két esztendőre Salzburgban a Fesztiválon is bemutatkozott – de az igazán nagy fordulópont a 2015/2016-os szezon volt a karrierjében – mikortól már igazi tenor főszerepeket énekelhetett Európa és az Egyesült Államok operaszínpadain. Mára Bernheim már ismert és elismert művészként lép fel mindenfelé a világban: a mostani szezonban például Párizsban, Münchenben, Berlinben, Bordeaux-ban és Zürichben párhuzamosan énekel.

Bár Benjamin Bernheim már korábban is feltűnt Deutsche Grammophon produkciókban, a nemzetközi német hanglemezkiadóval idén megkötött exkluzív szerződésének első hozadéka ez a portrélemez, melyet a Prágai Filharmónia és az őket vezénylő – a francia opera specialistájaként számon tartott operakarmester – Emmanuel Vuillaume társaságában vett fel.

Ezen a főcsapásnak is tekinthető francia romantikus ária részletek Massenet: Werther, Manon; Gounod: Rómeó és Júlia, Faust; Berlioz: Faust elkárhozása; Godard: Dante és Beatrice című operáiból bizonyítják, hogy Bernheim valóban az egyes számú francia tenorrá léphet elő.

De megcsillantja magát a népszerű olasz romantikus és verista operák előadójaként is – Donizetti: Szerelmi bájital, Lammermoori Lucia; Verdi: Traviata, Rigoletto, Luisa Miller; valamint Puccini: Bohémélet című operáinak hatásos áriáit is halljuk tőle. Sőt, még egy Csajkovszkij részletet is felénekelt oroszul, az Anyeginből – bizonyítandó, hogy egy sokoldalú, nem beskatulyázható művésszel ismerkedünk.

Komlós József JR