Kezdőlap adomány Bezárta kapuit a 15. MikulásGyár

Bezárta kapuit a 15. MikulásGyár

Idén több mint 131 tonna adomány gyűlt össze az ország legnagyobb jótékonysági akcióján

Budapest, 2019. december 22. – 23 nap folyamatos működés után szombat délután befejeződött a 15. MikulásGyár, amely november 29. és december 21. között minden nap fogadta a rászorulóknak szánt csomagokat. A záróeseményen Zsolnai Endre a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője és Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója közösen zárták be a fő helyszín kapuit. Az ország legnagyobb szabású jótékonysági akciója ezzel azonban nem ért véget. A Magyar Vöröskereszt munkatársai a kezdetek óta koordinálják a beérkező csomagok szétosztását, amelyek most is a szervezet segítségével jutnak el a nélkülöző családokhoz még az ünnepek előtt.

A felajánlásokat három budapesti helyszínen, a Millenáris Park mellett a Lurdy Házban és a József Attila Színházban gyűjtötték, de aki személyesen nem tudta átadni adományát, az országosan a Magyar Posta segítségével juttathatta el. Összesen több mint 131.900 kilogramm adomány halmozódott fel a gyár működésének négy hete alatt, ennek nagy része (41.989 kg) tartósélelmiszer és édesség volt, de szép számmal érkezett játékból és könyvből (34.491 kg), valamint ruhaneműből (27.853 kg) is. A beérkezett felajánlásokat 236 vöröskeresztes munkatárs és csaknem 1058 önkéntes dolgozta fel, akik nem kevesebb, mint 8841 órában teljesítettek szolgálatot. Az adományok kiosztása országosan már december közepe óta zajlik. A humanitárius szervezet munkatársai a csomagok túlnyomó többségét karácsonyig eljuttatják a rászoruló családoknak, gyerekeknek, valamint idős embereknek.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több szervezet és cég is adott át nagyobb mértékű adományt a MikulásGyárnak. Az Alexandra kiadó könyvekkel, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság fél tonnányi csokoládéval járult hozzá az akció sikeres működéséhez, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi minisztérium pedig közösen 140 katonával segítette egy héten keresztül a munkát. A jelentős programok mellett lágotatást tett többek között a belga nagykövet, a Kínai Vöröskereszt és a Német Vöröskereszt is.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei igyekeznek minden karácsonyi kérésnek eleget tenni, ám a nélkülözésben élő családok, gyermekek és idősek támogatása januárban is folytatódik. A MikulásGyár idei tevékenységének befejeződésével az egyéni kéréseket a területileg illetékes szervezetnél lehet leadni.

Elérhetőségek: http://voroskereszt.hu/rolunk/elerhetosegeink/

További információ

Horváth Péter Zsolt
Civil szakmai igazgatóhelyettes – Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet

[email protected]
+36 70 933 8604

h