Kezdőlap Események Az egyik legrangosabb báli esemény: 52. Jogászbál

Az egyik legrangosabb báli esemény: 52. Jogászbál

Idén 52. alkalommal tartotta meg hagyományos Jogászbálját a február 1-jén, szombaton a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete. A hangulat esemény helyszíne a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont volt.

A vendégeketdr. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék és a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete elnöke és a felesége fogadták, köztük dr. Salacz László országgyűlési képviselőt, Szemereyné Pataki Klaudiát, Kecskemét polgármesterét valamint dr. Homoki Tamást, Kecskemét alpolgármesterét. A megérkezett vendégeket Szemereyné Pataki Klaudia köszöntötte, majd Dr. Bicskei Ferenc nyitotta meg a mulatságot.

A zenét a budapesti Mood For Dance zenekar szolgáltatta. Az est házigazdái a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Danyi Judit, és a Jászai Mari-díjas Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Színház művészei voltak.

A bál az 52. Jogásznapok záróeseménye is volt egyben, amelyet pénteken és szombaton tartottak a Kecskeméti Törvényszéken. A rendezvény első napján a szakmai konferenciát tartották, amelynek témája: „Hol a pénz”, avagy a bűnös vagyon felkutatása és visszaszerzése, illetve „Hová tűntek a munkaügyi jogviták”, valamint „Digitalizáció, egységesítés és egyszerűsítés a közigazgatásban az új évtized küszöbén”.

A megjelenteket Prof. Dr. Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke, és dr. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék Elnöke és a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezetének Elnöke köszöntötte és nyitotta meg az ülést.