A Warner „Original Jacket” sorozatában jelent meg e napokban Schiff András 1996-os Beethoven összes zongoraversenyének felvétele a Bernard Haitink vezényelte Drezdai Állami (Szász) Zenekarral – megtoldva a mester egyik legkedveltebb szonátájával.
Idén a művelt világ Beethoven születésének 250. évfordulójára emlékezik, és szépen illeszkedik a sorba ez az újra-megjelenés a komolyzene két emblematikus művészével és egy pazar zenekarral. Az meg csak külön emeli a felvételek különlegességét, hogy a pianista magyar – ráadásul a lemezek dirigense: Haitink tavaly már a kilencvenedik születésnapját töltötte be.
Haitink életét és karrierjét végigkísérték a Beethoven zongoraversenyek: a közel huszonöt évvel ezelőtti komplett három CD-s doboz a holland mester negyedik nagy vállalkozása volt a zongorista-zsenik oldalán. A hatvanas években Arrauval, a hetvenes években Brendellel, a nyolcvanas években Perahiával – 1996-ban pedig Shiff Andrással vette fel a teljes sorozatot.
Schiff viszont bevallottan nem kapkodta el a nagy alkalmat: elhatározott szándéka szerint negyvenéves koráig nem is foglalkozott a Beethoven-zongoraversenyekkel. Aztán mikor eljutott oda, már egy érett, nagy tapasztalatú művészként kezdte játszani – majd vette fel azokat.
Schiff András azt mondja interjújában, hogy szerinte nem érdemes korhű pianofortén Beethoven játszani – mert noha ő maga is készített ilyen felvételeket, a korabeli zongorákkal maga Beethoven sem volt elégedett, és a versenyek pedálhasználata miatt pláne nem. Persze, hogy az indoklásból minden igaz: de attól függetlenül Schiff sem tud kibújni előtanulmánya hatása alól, és szinte autentikus megközelítésekkel nyúlt az öt versenyhez – és ezek mellett az már csak kétségtelenül természetesnek tekinthető, hogy a Beethoven által megírt eredeti kadenciákkal játszotta fel azokat.
Ez nyilván, hogy megosztja a kritikusokat is – vannak, akik lelkesednek, és vannak, akik fanyalognak – de szerintem az még különösen érdekessé teszi ezt a felvételt, hogy kibillenti a komolyzenében jártasabb hallgatót a komfortzónájából. Schiff különösen kihangsúlyozza művészi állásfoglalásában, hogy szerinte Beethovent nem szabad túlpoentírozva, pláne nem erőszakosan játszani – nem is kérdés, hogy milyen sok ilyen faldöntögető dinamikájú előadást hallani. Na persze: a Beethoven-mítosz, meg művei grandiózussága és eszmei háttere is szinte felkínálja ezt a megközelítést. De ahogy Schiff és Haitinkkel összetalálkoznak ezeken a felvételeken, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy milyen jót tesz e műveknek az a kifinomult árnyaltság, amellyel e felvételeket elkészítették.
Schiff azt mondja, minden Beethoven-zongoraverseny egy külön történet, és úgy is áll hozzá. Játéka azonban minden egyes darabban – legyen az bármennyire más megközelítésű is – kimondottan szép: mindvégig finom és technikás. Haitink vezénylése pedig megint csak emelkedett, kiegyensúlyozott és nagyon emberközeli.
A három CD-s kiadvány egyik értéke amúgy a felvételeken közreműködő zenekar is: a több mint négy évszázados múltra visszatekintő Statskapelle Dresden. Ez a szenzációs, világszinten első vonalú együttes – nyugodtan mondhatom, hogy a német újraegyesítés egyik nagy vesztese. A keletnémet lemezkiadó vezérzenekaraként a világelső ötben emlegették őket még harminc éve is – aztán a nyugat árnyékában már érdemtelenül kevesebbet hallunk tőlük lemezeken. Tipikus egykori keleti blokk-béli sors – ezért is különös öröm egyéni tónusukat és hangzásukat itt újra hallani.
Ludwig van Beethoven öt zongoraversenyéhez végezetül a harmadik CD végén a mester híres f- moll szonatája: az Appassionata társul függelékként. Schiff András éppen ezen felvételek elkészítésének idején: 1996-ban kapta meg a Kossuth-díjat. Ez a nagylélegzetű klasszikus mű az ő ráadása – mellyel szólóban is igazolja, hogy világklasszis.
Komlós József JR
