Kezdőlap Események Díjeső a Sportbálon

Díjeső a Sportbálon

A Hírös Agórában rendezték meg a 24. Sportbálat február 1–én, a Sportnapot záró eseményként. A 19.00 órakor kezdő rendezvényen a régi sportbálak barátias és egyúttal ünnepélyes hangulatát kívánták a szervezők visszahozni. Kiváló alkalom ez arra, hogy a sporttársadalom tagjai találkozhassanak egymással, ünnepelhessék egymást, az egyesületi vezetők meghívhassák saját versenyzőiket, edzőiket, illetve támogatóikat egy kis kikapcsolódásra. A vacsorát a La Verde Étterem biztosította, a jó hangulatról ezidő alatt a Zegernye együttes műsorát illetve a Pole Position Kecskemét rúdfitnesz központ tanítványainak bemutatóját nézhették. A díjátadó után a Grapevine Show Dance Club bemutatója következett, majd Dj. Pénzes János volt a hangulatfelelős.

A Sportbálon a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége által alapított Év Sportolója-díjat is átadták, ezúttal 16 kategóriában.

Az „Év Sportolója” díj utánpótlás leány kategória győztese Ujfalvi Lili birkózó lett, aki a Kadet Birkózó Európa-bajnokság 69 éves kilogrammos súlycsoport aranyérmese, aki a Szófiában megrendezett Kadet Birkózó Világbajnokság VIII. helyezettje, valamint a Kadet Szabadfogású Birkózó Országos Bajnokság 69 kilogrammos súlycsoport bajnoka, és a Kecskeméti Testedző Egyesület Birkózó Szakosztályának sportolója. Mega-Sped Kft. által felajánlott díjat Kovács László ügyvezető és Makány Annamária gazdasági igazgató adta át.

Az utánpótlás fiú kategória győztese Kolonics Milán búvárúszó. A Sharm El Sheikben megrendezett Junior Uszonyos- és Búvárúszó Világbajnokság 200 méteres uszonyos gyorsúszás versenyszám IV. helyezettje, a 400 méteres uszonyos gyorsúszás versenyszám VII. helyezettje, a 2019. évi Világkupa versenysorozat kétszeres I., kétszeres II. és kétszeres III. helyezettje, a Junior Rövidpályás Uszonyos- és Búvárúszó Országos Bajnokság háromszoros arany- és kétszeres ezüstérmese, a Junior Uszonyos- és Búvárúszó Országos Bajnokságon két országos bajnoki címet, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett sportoló, a BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport Club Búvárúszó Szakosztályának versenyzője. A díjat a Félegyházi Pékség Kft. képviseletében Horváth Lajos kereskedelmi igazgató adta át.

A csapat sportágak kiemelkedő utánpótláskorú fiú sportolója kategória győztese Bogdán Bence röplabdázó lett. A Röplabda Országos Gyermek Bajnokságon I. helyezést, a Nemzetközi Gyermek Játékok strandröplabda versenyén bronzérmet, a RöplabdaDiákolimpia Országos Döntőjén I. helyezést, a Strandröplabda Diákolimpia Országos Döntőjén bronzérmet,

a Középiskolás Strandröplabda Világbajnokságon VII. helyezést szerzett csapat tagja, az U17-es magyar válogatott és a Kecskeméti Röplabda Kft. felnőtt csapatának játékosa, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. Kecskeméti Sportiskola Röplabda Szakosztály sportolója. A díjat Szenes Márton úr, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át.

Az egyéni sportágak utánpótlás csapat kategória győztese BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport Club Úszó Szakosztályának serülő fiúváltója lett. A fiúváltó a Serdülő Országos Úszó Bajnokság 4×100 és 4×200 méteres gyorsváltó versenyszám kétszeres aranyérmese, a 4×100 méteres vegyesváltó versenyszám III. helyezettje, a Mészáros Dániel, Demjén Bátor, Lajter Szabolcs, Garajszki Máté összeállítású, Nagy Zoltán edző által irányított. A díjat Aczél Péter, a BÁCSVÍZ Zrt. gazdasági igazgatója adta át.

Az „Év utánpótlás csapata” kategória győztese a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. Kecskeméti Sportiskola gyermek fiú röplabda csapata. A Bogdán Bence, Kiss Bendegúz, Baracsi Balázs, Csordás Attila,Sütő Kristóf, Török Soma, Török Zsombor, Csernák Dániel,Kiss Hunor, Kiss Bence, Szűcs Norbert, Varga Péter játékosokból álló csapatot, Nagy Péter és Seremet Attila edzők irányítják. A Röplabda Gyermek Országos Bajnokság küzdelmeiben aranyérmet szerzett a csapat. A díjat Kiss Bendegúz csapatkapitány vette át Kiss Virágtól, a Kecskeméti Decathlon Áruház igazgatójától.

Az „Év Sportolója” díj felnőtt női kategória győztese Blaszák Lilla búvárúszó

a 2019. évi Felnőtt Uszonyos- és Búvárúszó Világbajnokságon III. helyezést szerzett 4×100 méteres felszíni úszó váltó tagja, a Felnőtt Uszonyos- és Búvárúszó Országos Bajnokság háromszoros arany-, négyszeres ezüst- és kétszeres bronzérmese, a Felnőtt Rövidpályás Uszonyos- és Búvárúszó Országos Bajnokság háromszoros I. kétszeres II. és háromszoros III. helyezettje, aki a BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport ClubBúvárúszó Szakosztály sportolója. A díjat átadja Horváth Attila, a Kecskeméti Termostar Kft. ügyvezetője adta át.

Az „Év Sportolója” díj felnőtt férfi kategória győztese Gálik Máté Benjámin ju-jitsu versenyző, a Felnőtt Jiu-Jitsu Európa-bajnokság Ne Waza versenyszám 77kilogrammos súlycsoport II. helyezettje, a Felnőtt Jiu-Jitsu Magyar Bajnokság Ne Waza versenyszám 77kilogrammos súlycsoport ezüstérmese, a Kecskeméti Tatami Centrum Sportegyesület sportolója.

A Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által felajánlott díjat dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester adta át.

Az „Év Felnőtt Csapata” kategória győztese díjat a Kecskeméti Röplabda Kft. felnőtt férfi röplabda csapata kapta. A Krupánszki Olivér, Pesti Marcell, Gacs Dániel, Szabó Márton, Deák Márk, Isaias Schachez, Deliu Amarildo, Dobos Péter, Gönczi Imre, Török Szabolcs, Kara Zsombor, Szabó Vilmos összeállítású, Dávid Zoltán edző által irányított csapat a 2018/2019. évi Röplabda Magyar Kupa versenysorozatban aranyérmet, az elmúlt bajnoki szezon NBI/I osztályú Felnőtt Férfi Röplabda Bajnokságban IV. helyezést szerzett. A csapat képviseletében a díjat Breszkó András, a Kecskeméti Röplabda Kft. ügyvezetője vette át Szabó Bernadettől, a KIK-FOR Kft. Bérlakás- és Társasházkezelési osztályvezetőjétől.

Az egyéni sportág felnőtt csapat kategória győztese, a Magyar Súlyemelő Szövetségáltal megrendezett 2019 évi Abszolút Csapatbajnokság II. helyezettje, a korosztályos országos bajnokságokon, Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon elért eredmények alapján a 2019. évi szakosztályi pontversenyt megnyerő Kecskeméti Testedző Egyesület súlyemelő szakosztályának felnőtt csapata lett. A szakosztály képviseletében a díjat Bálint Csaba szakosztályvezető vette át Virág Lajostól, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnökétől.

A fogyatékkal élő női sportolók kategóriájának győztese Szvitacs Alexa para asztaliteniszező lett, aki a 2019. évi Asztalitenisz Para Európa-bajnokság egyéni versenyszámának aranyérmese, az Asztalitenisz Para Országos Bajnokság egyéni és páros versenyszámok kétszeres I. helyezettje, a Cseh- és a franciaországi nemzetközi asztalitenisz versenyek aranyérmese, a 2020. évi Tokiói Paralimpiai Játékok résztvevője, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér versenyzője. Szvitacs Alexa jelenleg nemzetközi versenyen szerepelt Egyiptomban, így a díjat képviseletében Szabó Krisztián vezetőedző vette át H. Szabó Sándortól, az Autoflex-Knott Kft. tulajdonos, ügyvezetőjétől.

A fogyatékkal élő férfi sportolók kategóriájának győztese Boronkay Péter triatlonos, a Devonport-i Paratriatlon Világkupa ezüstérmese, az épek számára kiírt Sprinttávú Triatlon Országos Bajnokság IV. helyezettje, a Parakerékpáros Országos Bajnokság C5-ös kategória aranyérmese, a Kerékpáros Országos Bajnokság mezőnyversenyének I. helyezettje, a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesület versenyzője. Boronkay Péter jelenleg külföldi edzőtáborban van, ezért a díjat edzője Németh Gyula vette át. A Kecskeméti Városfejlesztő Kft. által felajánlott díjat Toponáry Gábor, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége ügyvezető elnöke vette át.

Az év szenior korú női sportolója kategória győztese Pászti Edit triatlonos, a Sprinttávú Triatlon Országos Bajnokság aranyérmese, az Olimpiaitávú Triatlon Országos Bajnokság I. helyezettje, a Középtávú Triatlon Országos Bajnokság aranyérmese, A Hosszútávú (Ironman) Triatlon Országos Bajnokság korosztályos bajnoka, és aki a Kecskeméti Első Sor Egyesület sportolója. A díjat Arany Norbert, a Logall Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. műszaki igazgatója adta át.

Az év szenior korú férfi sportolója kategória győztese Nagy Noel súlyemelő, a Masters Súlyemelő Országos Bajnokság aranyérmese, a Felnőtt Súlyemelő Országos Bajnokság IV. helyezettje, összetett 263 kilogrammos eredménnyel az M45-ös korosztály 77 kilogrammos súlycsoport világcsúcstartója. Nagy Noel a Kecskeméti Testedző Egyesület Súlyemelő Szakosztály sportolója. A Bács Security Kft. díját Sztachó-Pekáry István képviselő, az Önkormányzat Értékmegőrzési Bizottságának elnökétől vehette át.

Az „Év Edzője”-díj kategória győztese Tihanics Tibor, a 2019. évi Birkózó Magyar Bajnokságon kettő aranyérmet, az U23-as Birkózó Magyar Bajnokságon egy III. helyezést, a Kadet Birkózó Európa-bajnokság 69 kilogrammos súlycsoportjában aranyérmet nyert,

a Szófiában megrendezett Kadet Birkózó Világbajnokságon VIII. helyezett

sportoló felkészítője, a 2019. évi versenyidényben 15 bajnoki érmet szerzett versenyző edzője, a Kecskeméti Testedző Egyesület Birkózó Szakosztály vezetőedzője. A díjat Bogasov István, az IFESZ Ingatlanfejlesztő, Szolgáltató Kft. ügyvezetője adta át.

Az Életmű-díjat Grosán Pál testnevelő tanár, edző, atléta kapta az 1957 és 2004 között eltelt 47 év alatt pedagógusként, testnevelő tanárként végzett munkásságának, a mindennapos testnevelés rendszerének kidolgozásában és bevezetésében kifejtett tevékenységéért. Grosán Pál az atlétika sportág népszerűsítésében, az utánpótlás-nevelés területén kifejtett és a közel negyven éven keresztül végzett atlétika edzői tevékenységének, Kecskemét város sportmúltjában és olimpiatörténetében végzett kutatómunkájának, valamint a magyar és a nemzetközi szenioratlétikában nyújtott kiemelkedő munkássága és eredményei elismeréseként érdemelte ki az elismerést. Életműdíjban részesült a Kecskeméti Spartacus és Közösségi Tér szenior sportolója, a díjat Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége elnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnökség tagja adta át.

A Média kategória győztese a KESPORT internetes hírportál lett. A díjat Harsányi Henrik tulajdonos vette át Vaszkó Józseftől, a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. városüzemeltetési főmérnöktől.