Kezdőlap Események Megállíthatatlanul robog tovább a Rock On! Tour-a!

Megállíthatatlanul robog tovább a Rock On! Tour-a!

A sikeres kaposvári kezdés után Győrben is remek fogadtatásban részesültek a zenekarok! Alig pár nappal az esemény előtt derült ki, hogy az időjárási körülmények miatt elmarad a Wacken Winter Nights, így a hazai rajongók örömére erre az állomásra is csatlakozott a Dalriada. Az eredmény sem maradt el, igazán hálás közönségnek csaphattak egy remek bulit. Modern, merész hangzásával sokaknak még idegen a turné állomásait bemelegítő Continoom zenekar, de érezhetően egyre többen figyelnek fel rájuk, s nem elhanyagolandó – annál inkább érszrevehető -tényező, hogy saját kis táboruk országszerte növekszik. A Palmetta zenekar viszont „csökkentett” módban kellett színpadra lépjen, hogy mindannyian elférjenek a színpadon – így csak két táncossal érkeztek (ahogy várható ugyanez a sorozat legtöbb eseményére). A műsor lendületét, hangulatát persze ez sem vettette vissza. Sőt, remekül szabott koncertjüket megérdemelten ováció, taps zárta. Az Alcohol is szép kis tábort gyűjtött már magának az évek során, létszámuk főként a sok évnyi várakozás után tavaly megjelent nagylemezt követően ugrott meg, tapasztalni ezt a koncerteken is, nekik sem kell azon aggódni, hogy üres teremben játsszanak. Mindezt Győrben is megtapasztalhattuk, olykor még egy kis közönségénekeltetés is belefért a tervezettnél rövidebbre szabott műsorba. a turné fő fellépőjét pedig nem hiszem hogy bárkinek is be kellene mutatni, hiszen Kalapács József hazánk egyik ikonikus rock énekese. Zenekara fennállásának 20. évét ünneplik – mindezt a kezdetektől változatlan felállással -, ezen témakör szövi át jelenlegi koncertjeiket: 20 év dalaiból jó ízléssel válogatva állt össze a program. A fogadtatás pedig sejthető: mire színpadra lépnek, a küzdőtér megtelik. Ezt tapasztalhattuk a győri Bridge-ben is, a folyosó is szinte kiürült, a terem megtelt, mindenki a koncertre volt kíváncsi. Igazán jól sikerült az esemény, emelkedett hangulatban, olyannyira, hogy a klub zárásakor még többeket úgy kellett finoman kitessékeljen a személyzet. A koncertsorozat pedig folytatódik, legközelebb február 22-én lehet elcsípni az ötösfogatot a Club Hollywoodban Nyíregyházán. Korai kezdés várható, érdemes időben érkezni!