Kezdőlap Régió Az első magyar szálloda, ami nem fogad külföldi vendégeket

Az első magyar szálloda, ami nem fogad külföldi vendégeket

Szigorú intézkedéseket vezetett be a visegrádi Royal Club Hotel

Az országban egyelőre egyedülálló intézkedést vezetett be a visegrádi Royal Club Hotel: törlik a külföldről érkezők foglalásait. Csak csütörtökön, a déli órákig 22 külföldi foglalást kellett visszamondaniuk – árulta el Belán Miklós igazgató.

Az intézkedésre a hazai vendégek védelmében került sor, mint arról az érintett külföldieket is tájékoztatták. A Kínából érkező foglalásokat már másfél hónapja elutasítják – hangsúlyozta az igazgató, aki a szállodaszövetség tevékenységét dicsérte, az általuk készített anyagokat és a szövetség felkészültségét példaértékűnek minősítette.

Belán Miklós elárulta, a magyarok részéről eddig nem voltak jellemzőek a lemondások, az érdeklődő telefonok annál inkább.

“A helyzetre tekintettel átalakítottuk a lemondási szabályzatot, így akik nálunk foglaltak, akár közvetlenül az érkezés dátuma előtt is lemondhatják a foglalást, a befizetett előleget pedig visszakapják” – emelte ki. „Az új szabályzatoknak köszönhetően stabilan tudjuk tartani a foglalási trendeket”.

Mit tehet egy szálloda a kialakult helyzetben?

A hotel nem csak az operatív törzs utasításait és a Magyar Szállodaszövetség jogi ajánlásait tartja be maradéktalanul, hanem az Everguest reputáció és revenue management hotelekre vonatkozó ajánlásait is, ők ugyanis ingyenesen letölthető anyagokkal készültek a szállodáknak a koronavírus kapcsán.

“Az Everguest útmutatójából is kiderül, kulcsfontosságú az egyenes vezetői kommunkáció. Ezért mi is állománygyűlést tartottunk, ahol tájékoztattuk a személyzetet és eloszlattuk a hamis híreszteléseket. Szerencsére ők is higgadt, felkészült magatartást tanúsítanak, profin kezelik a helyzetet” – mondta az igazgató.

A Royal Club Hotel tisztaságára eddig sem érkezett panasz – a vendégek 98 százalékra értékelték -, ám a koronavírus érkezése miatt további négy szobalánnyal bővítették a takarítócsapatot. A takarítási folyamatokat kibővítették, és a szokásos tisztítási gyakorlatok mellett folyamatos fertőtlenítést végeznek az értintéses helyszíneken.

A hotel jelenleg 50 százalék kedvezményt biztosít a szobaszervízből, így a megszállóknak nem szükséges az étteremben, egymás közelségében étkezniük, de a biztonságot szolgálják az ajánlott külsős programok, egyéni túralehetőségek is. Fertőtlenítő készülékeket helyeztek ki a mosdókban és a közösségi terekben, a személyzet folyamatosan kesztyűt hord. A személyzet részére egy hónapra elegendő C vitamint és narancsot biztosított, míg az érkező vendégek C vitaminos cukorkát kapnak a szobájukba bekészítve. Bármilyen, a betegségre utaló tünetet mutató munkatárs nem dolgozhat. Készülnek az iskolák bezárására is, a kisgyerekes munkavállalóknak biztosítani fogják az otthoni tartózkodás lehetőségét ebben az esetben.

Szorosabb adminisztrációt is bevezettek: felveszik az összes vendég adatait, akkor is, ha csak vacsorázni fordulnak meg náluk. Ha valaki megbetegszik, a hatóságok így könnyen vissza tudják keresni, kivel érintkezett az illető.