Kezdőlap Események Fánk és tánc

Fánk és tánc

Farsang, farsang, háromnapi farsang, Itt is adnak, amit adnak Ez is Isten háza, Szálljon le rája Az Isten áldása, Hat lóval, hat ökörrel Három borjas tehénnel, Egy aranyos ekével.” – szól farsangi magyar köszöntő. Február utolsó napján nagy számban érkeztek a családok a hagyományos, kiskunhalasi aprók táncára a Pásztortűz Egyesület szervezésében.

Sokan gyülekeztek a magyar népi kultúra és kellemes kikapcsolódás iránt érdeklődők február 29-én, a városi könyvtárban. Közös énekléssel, néptánccal és játékkal telt a szombat délután. A Kiskunhalasi Népdalkör muzsikája mellett Fehérváry Lilla néptánc tanításával járták a táncot az apróságok. A farsangi ünnepkör volt középpontban a népdaltanulásnál és a játéknál. A gyerekek busó maszkok készítésével hangolódtak a hagyományokra.

A Pásztortűz Egyesület továbbra is szeretettel várja azokat a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket, akik szeretnének megismerkedni a népi kultúrával – mondta Végső István elnök.

A programsorozatot a Csoóri Sándor Alap támogatja. A következő aprók tánca március 28-án, szombaton 15 órától lesz a városi könyvtárban.