Kezdőlap Utazás Szalamandra Team Budapest-Bamakos tapasztalatai

Szalamandra Team Budapest-Bamakos tapasztalatai

Legyünk hálásak!

Hazatért a kiskunfélegyházi Szalamandra Team a Budapest-Bamako rallyról egészségesen, élményekkel és hálával teli.
A 17 napos futam Európán és Nyugat-Afrika öt országán vezetett keresztül. A csapattagok a helyi lakosok, a természet és az utak mellett a rally többi résztvevőjét és egymást is jobban megismerték. Sok kaland és kihívás van mögöttük, melyekre már most nevetve gondolnak vissza, de a legfontosabb benyomás és tapasztalat számukra, hogy nagyon jó helyen élünk mi itt Magyarországon, Bács-Kiskun megyében, Kiskunfélegyházán.
Néhány érdekes tény Nyugat Afrikáról, mely régiónak részét képezi a meglátogatott Mauritánia, Szenegál, Guinea és Sierra Leone:

Hihetetlen gazdagság

A 8. században e területen volt Ghana hatalmas birodalma, mely a transz-szaharai kereskedelmi útvonalat ellenőrizte és a világ aranykészleteinek jelentős része felett rendelkezett. A kincsek kizsákmányoló hatalmakat vonzottak, akik az ország lakosságát szegénységbe és iskolázatlanságba taszították. Sajnos a gyarmatosítást követően is politikai instabilitás és diktátorok sora sanyargatta a legtöbb országot. A régió jelenleg is komoly ásványi anyag tartalékokkal rendelkezik, melyeket most Kína készül kiaknázni.

Visszafordíthatatlan károk a környezetben

Az elsivatagosodás, az erdőírtás, a talajszennyezés, az állatok felelőtlen vadászata és a töméntelen mennyiségű műanyag hulladék folyamatosan teszi tönkre ezt az egykor virágzó és gazdag természetet. A guineai erdők mérete korábban 620 ezer km2 volt. Ez mára 90 ezerre csökkent. A nemzeti parkokban is alig látni állatokat. Több mint 100 csak itt élő faj van a súlyosan veszélyeztetett fajok listáján. A légszennyezés miatt Freetownban például nincs igazi naplemente és napkelte, mert a földhöz közeli levegőréteg olyan szennyezett, hogy nem kivehető a nap körvonala.

Hagyományok béklyójában

Itt máig is kvázi kasztrendszer van, ahol a rabszolgaság elméletileg tilos, de egyes országokban a lakosság 10-18% rabszolgasorsnak megfelelő kényszermunkából él. A társadalmi különbségek óriásiak. A teljes nyomorban élők és az 50 éves, döbbenetes állapotban lévő Mercedesekkel éjjel-nappal dolgozó taxisok mellett számos 30-40 millió forint értékű autóval találkoztunk. A legtöbb országban egy férfinak akár 4 felesége is lehet, amennyiben azokat el tudja tartani és a fiatal lányok csonkítása is élő hagyomány. A nők szerepe különösen nehéz, kevesebb, mint felük tud írni és olvasni. A nők feladata gyakorlatilag minden, a gyereknevelés, házi munka, pénzkeresés, míg a férfiak gyakran csak a társadalmi kapcsolataikon „dolgoznak” az árnyékban heverészve.

Vendégszeretet és vidámság

Annak ellenére, hogy ezek az emberek sokat szenvedtek a történelemben és az életük a mi mércénkkel nézve, ma is sokkal nehezebb, ők vidámak, végtelenül vendégszeretők és láthatóan boldogok. Nem kergetnek elérhetetlen vágyakat, nem stresszelnek. A család együtt eszik, táncol, dönt, imádkozik. Az
emberek sokat beszélgetnek és mindent megosztanak egymással és a vendéggel, bárki legyen is az. A helyiek kedvessége és élni akarása nagyon mély benyomást keltett bennünk.

Becsüljük meg, hogy hazánkban tiszta a levegő, változatos a természet, viszonylag jó körülmények között élünk és ami a legfontosabb; van lehetőségünk tanulni, dolgozni és saját sorsunkról dönteni. Becsüljük meg ezt a kincset és ha van lehetőségünk, segítsünk másoknak!

Hegyi Manszvét, Kárpáti Rita, Tajthy Ákos, Turcsányi Zoltán nagyon köszöni támogatóinak és az adományozóknak, hogy segíthettek.


Köszönjük,
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, gyáli Új Húsbolt, Páll Fűtéstechnika,
Dél-100 Kft., Dj Kopi, Juhász Sándor, Juhász Papírbolt, Kiskun-Meridián Kft., Lovi-Car Kft., Patyi Papírbolt, Reifen-Tyres Autósbolt, Szigma Papírbolt, Tandem Dekor.