Kezdőlap Kiemelt Több mint 113 milliót költött eddig az önkormányzat a koronavírus elleni védekezésre

Több mint 113 milliót költött eddig az önkormányzat a koronavírus elleni védekezésre

Közel 113.5 millió forintot költött március 10. és 25. között Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata védőeszközökre. Szerkesztőségünkhöz tegnap jutott el a pontos kimutatás, amely részletezi a költségeket, azt, hogy milyen célcsoport számára történt a megrendelés, és megérkezett-e már az adott eszköz/szolgáltatás.

A koronavírus elleni védekezés kapcsán az elmúlt két hétben összesen 113.450.037 forint értékben rendelt meg védőeszközöket, szolgáltatásokat a város. Az önkormányzati fenntartású ügyeletes óvodák ózonos fertőtlenítése 600 ezer forintból történt meg, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága intézményeié pedig 180 ezer forintból. A polgármesteri hivatal légtér- és felületfertőtlenítése 330.200 forintba került. 

Az ESZII intézményeibe már megérkeztek a megrendelt szájmaszkok, fertőtlenítő folyadékok, adagolók és légtisztító berendezések. Ezek költsége mintegy 3 millió 522 ezer forint volt. Az összes önkormányzati intézmény kapott kézfertőtlenítő folyadékot és adagolót 2 millió 514 ezer forint értékben. Ezeket eddig részben szállították le. 

3. 27-én, tehát holnap esedékes az újabb szájmaszkok és fertőtlenítő koncentrátumok érkezése az ESZII intézményeibe a táblázat szerint. Erre a rendelésre 27 millió 2740 forintot költött az önkormányzat. Az ESZII dolgozói, az óvónők, a dajkák számára C-vitamint rendelése van folyamatban. A készítményekre 3 millió forintot adott ki a város, és várhatóan április 1-jére érkeznek meg azok.

Valamint megrendelés alatt állnak FFP2 maszkok, sebészi szájmaszkok, gumikesztyűk, kézfertőtlenítők, felületfertőtlenítők és védőruhák 76 millió 300 ezer forint értékben a Gondoskodó Szolgálat, a Kecskeméti Városrendészet, az ESZII intézményei, az önkormányzati fenntartású ügyeletes óvodák, a Kecskeméti Polgárőr Egyesület és Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére.