Kezdőlap Gazdaság A Sanofi és a GSK egyedülálló együttműködése a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztéséért

A Sanofi és a GSK egyedülálló együttműködése a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztéséért

PÁRIZS és LONDON – 2020. április 14. – A Sanofi és a GSK bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá, amelynek értelmében a két vállalat a birtokában lévő innovatív technológiák felhasználásával törekszik adjuváns Covid–19-vakcina kifejlesztésére hogy együttes erővel segítsék a fennálló világjárvány elleni küzdelmet.

A Sanofi az S-protein Covid–19 antigénjével járul hozzá a vakcinafejlesztéshez, amelyet rekombináns DNS-technológiával állít elő. Ez a technológia lehetővé teszi a vírus felületén található fehérjék pontos genetikai másának létrehozását, majd ennek az antigénnek a DNS-szekvenciáját kombinálják a baculovírus expressziós platform DNS-ével, amely a Sanofi USA-ban engedélyezett influenza elleni rekombináns védőoltásának az alapja.

A GSK a már bizonyított pandémiás adjuváns technológiáját adja az együttműködéshez. Az adjuváns alkalmazása világjárvány esetén rendkívül fontos lehet, mert használatával csökkenthető az egy adagnyi vakcinához szükséges fehérje mennyisége, így több dózis állítható elő, ami pedig több ember számára nyújthat védelmet a fertőzés ellen. 

„Miközben a világ egy korábban nem tapasztalt, globális egészségügyi válsággal küzd, nyilvánvalóvá vált, hogy összefogás nélkül egyik vállalat sem érhet el eredményeket – mondta a Sanofi vezérigazgatója, Paul Hudson. – A Sanofi ezért ajánlja fel szakértelmét versenytársainak, köztük a GSK-nak is, azzal a céllal, hogy elegendő mennyiségű vakcinát állítsunk elő és juttassunk el az emberek számára, amivel hozzájárulhatunk a vírus terjedésének megállításához.”

„A világ két legnagyobb vakcinagyártója fog most össze ebben a partnerségben – tette hozzá Emma Walmsley, a GSK vezérigazgatója. – Hisszük, hogy tudományos szakértelmünkkel, technológiáinkkal és kapacitásainkkal felgyorsíthatjuk a vakcina kifejlesztésére irányuló nemzetközi összefogást, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb embert megvédjünk a Covid–19 ellen.”

Egy fehérjealapú antigén és egy adjuváns kombinálása már számos, napjainkban is elérhető vakcina esetében bevett és alkalmazott eljárás. Bizonyos vakcinákhoz hozzáadva az adjuváns fokozza az emberi szervezet immunválaszát, bizonyítottan erősebb és hosszabb ideig fennálló védettséget biztosít a fertőzések ellen, mint a vakcina önmagában. Emellett adjuváns felhasználásával egy hatékony és a szükséges mennyiségben gyártható vakcina előállításának esélye is növelhető. 

A két gyógyszergyártó vállalat a tervek szerint 2020 második felében kezdi meg az I. fázisú klinikai vizsgálatokat, és a cél az, hogy – a vizsgálatok és az engedélyezés sikeressége esetén – a fejlesztés folyamatának lezárására és a vakcina forgalomba hozatalára 2021 második felében kerüljön sor. 

A Sanofi korábban már bejelentette, hogy a rekombináns Covid–19-vakcina kifejlesztését az Egyesült Államok Egészségügyi és Szociális Minisztériumának egy hatósága, a BARDA (Biomedical Advanced Research and Development Authority) támogatásával és vele együttműködésben végzi. A két gyógyszercég a tervek szerint más olyan kormányokkal és nemzetközi intézményekkel is tárgyal majd a gyógyszerfejlesztés anyagi támogatásáról, amelyek számára szintén prioritást jelent a vakcina globális elérhetősége.

„A vezető vakcinagyártók által kötött stratégiai partnerségek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a koronavírus elleni védőoltás a lehető leghamarabb elkészülhessen – mondta a BARDA igazgatója, Dr. Rick A. Bright. – Az adjuváns, rekombináns Covid–19-vakcina kifejlesztésére irányuló eljárás lehetőséget ad arra, hogy a vakcina dózisát lecsökkentsük, és ezáltal több emberhez juttassuk el a készítményt, véget vessünk a világjárványnak, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy az esetleges jövőbeli koronavírus-járványokra felkészültebben reagáljunk.”

A vállalatok közös munkacsoportot hoztak létre, amelynek elnökei David Loew, a Sanofi globális vakcina üzletágának igazgatója, illetve Roger Connor, a GSK vakcina üzletágának elnöke. A munkacsoport mindkét vállalat erőforrásainak felhasználásával igyekszik majd minden lehetőséget megragadva felgyorsítani a vakcina fejlesztését.

A világjárvány komoly emberi és pénzügyi kihívások elé állította a világot, éppen ezért mindkét gyógyszergyártó prioritásként kezeli a Covid–19 elleni vakcina globális hozzáférhetőségét, illetve azt, hogy az együttműködés keretében kifejlesztett vakcina megfizethető áron, a világ bármely országában elérhető legyen a lakosság számára.

Ezek az erőfeszítések jelentős mérföldkőnek számítanak mind a Sanofi, mind a GSK eddigi, a Covid–19 elleni küzdelmében. A két vállalat anyagátadási szerződést kötött, amely lehetővé teszi, hogy azonnal megkezdjék a közös munkát.  Az együttműködés konkrét feltételeit várhatóan a következő hetekben véglegesítik majd.

Az GSK-ról

A GSK a világ vezető vakcinagyártója.  A GSK tudományos alapokon nyugvó, globális egészségügyi vállalat, amelynek kifejezett célja, hogy az emberek aktívabbak lehessenek, jobban érezzék magukat és tovább éljenek. További információkért kérjük, látogasson el erre a weboldalra: www.gsk.com

GSK. Do more. Feel better. Live longer.

A Sanofiról

A Sanofi elkötelezetten támogatja az egészségi problémával küzdőket. A Sanofi a humán egészséget középpontba állító nemzetközi biogyógyszerészeti nagyvállalat. Vakcináival betegségeket előz meg, innovatív kezeléseivel pedig csillapítja a fájdalmat és szenvedést. A ritka betegségekben szenvedők kis közössége ugyanúgy számíthat rá, mint a hosszú távú, krónikus betegségekkel kezelt emberek milliói.

A 100 országban dolgozó több mint 100 ezer munkatársának köszönhetően a Sanofi a tudományos innovációt világszerte egészségügyi megoldásokká alakítja át.

Sanofi. Empowering Life.