A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak az 54 éves kiskunfélegyházi gyanúsítottal szemben.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága nyomozást rendelt el halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Az eljárás során beszerzett adatok szerint 2019. november 8-án kora délután szerelemféltés okán vita alakult ki két barát között az egyik kiskunfélegyházi családi házban. Ennek során az idősebb férfi egy – körülbelül hat centiméter pengehosszúságú – késsel mellkason szúrta 45 éves lakótársát, aki a sérülés következtében a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kiskunfélegyházi lakost, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.
A büntetőeljárás során beszerzett adatokat figyelembe véve a nyomozók az 54 éves férfi tettét emberöléssé minősítették át.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át a főügyészségnek.