Kezdőlap Hírek Kecskemét polgármesterének húsvéti köszöntője

Kecskemét polgármesterének húsvéti köszöntője

Tisztelt Húsvétot Ünneplők!

Más ez az ünnep, mint ahogy eddig megszoktuk. Csendesebb, visszafogottabb, félelmekkel, aggodalmakkal telibb. De mindezek mellett felemelőbb is. Most jobban elgondolkodunk eddig életünkön, embertársainkhoz fűződő viszonyainkon. Erősödik bennünk a tenni akarás, a segítők iránt érzett megbecsülésünk. Kézzelfoghatóvá és mindennapossá vált az élet megóvásának kiemelkedő fontossága. Erősödik bennünk elért értékeink megbecsülése, megóvása. Ebben a jelenlegi nehéz helyzetben igazán megértettük mit is jelent a remény, a jövőbe vetett hit. Az embert próbáló napok közepette is a Húsvét győzelméből merítsünk bátorságot, reményt. A feltámadás ünnepe bátorítást, gyógyulást, Isten és embertársaink iránt érzett szeretetet tud adni nekünk. Amellett, hogy tisztában vagyunk és látjuk életünk veszélyeit, nehézségeit, mégis bizakodva és optimistán tekintsünk a jövőbe! A húsvéti öröm, ez az ünnep: A halál fölött Jézus Krisztus által aratott győzelem, az élet újjászületése, a megújulás. A feltámadás nekünk is életet ajándékoz. Bízzunk magunkban, a bennünk lévő teremtő Istenben. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott-békés húsvéti ünnepeket, valamint Reviczky Gyula – Húsvét című versével:
Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.

Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső:

Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen
Alleluja.

Forrás: FB