Kezdőlap Hírek KÉT LOPÁS, EGY TOLVAJ

KÉT LOPÁS, EGY TOLVAJ

A kecskeméti rendőrök a bűncselekmény közelében fogták el azt a helybélit, aki egy vízórát akart ellopni.

Állampolgári bejelentés érkezett 2020. április 12-én kora reggel a kecskeméti rendőrségre. A feljelentő elmondta, hogy tanúja volt annak, amint egy férfi egy megyeszékhelyi ingatlan kerítését megbontotta, majd az udvarra bemászva a vízaknából valamit el akart vinni, ám ez vélhetően nem sikerült.

A nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján szinte azonnal beazonosították a feltételezett elkövetőt, aki nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Az ezzel egyidőben adatgyűjtést végrehajtó járőrök pedig a bűncselekmény helyszínétől alig 500 méterre el is fogták a betörőt, akinek a ruházata vizes volt. Mint kiderült, a tolvaj a mérőórát akarta elvinni. Ugyan nem járt sikerrel, ám miközben a szerkezetet feszegette, a nyomás alatt álló csövön keresztül több köbméternyi víz folyt el.

A 25 éves férfi a nyomozók szerint egy másik bűncselekményt is elkövetett: néhány nappal korábban betört egy Kecskemét külterületén lévő tanyába, ahonnan kézikocsit, csaptelepeket, mosdókagylót tulajdonított el, miután átkutatta az egész házat.

A lopásokkal megalapozottan gyanúsítható B. Viktort előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.