Kezdőlap Hírek LETÖRTE A SOROMPÓKAT EGY KAMIONNAL

LETÖRTE A SOROMPÓKAT EGY KAMIONNAL

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a jármű vezetője ellen.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2020. február 27-én nyomozást indított vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt. A feljelentés adatai szerint egy ismeretlen sofőr Kecskemét külterületén, az 5-ös számú főúton figyelmen kívül hagyta egy vasúti átjáró fénysorompójának tilos jelzését. Ráhajtott a sínekre, és közben letörte az éppen mozgásban lévő félsorompók csapórúdjait. A jármű vezetője megállás nélkül hajtott tovább.

A rendőrök az adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították azt az ezüst színű kamiont, amellyel a bűncselekményt feltételezhetően elkövették, illetve megtalálták a járműszerelvény sofőrjét is, egy 38 éves kerekegyházi lakost.

A jelenleg szabadlábon védekező férfit a közlekedésrendészeti osztály munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki. Ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.