Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. május 12-én 0 óra és 24 óra között két esetben összesen hét külföldit tartóztattak fel Hercegszántó közigazgatási területén. Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Ugyanebben az időszakban a szolgálatban lévő állomány Kelebia külterületén két migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.
Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Ezen a napon a járőrök és nyomozók négy személyt fogtak el, valamint tizenhárom előállításáról intézkedtek. Közülük heten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.
A védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV. 30.) Kormányrendeletben meghatározottak megszegése miatt 2020. május 4-én 0 óra és 2020. május 12-én 24 óra között a rendőrök Bács-Kiskun megyében összesen 32 alkalommal alkalmaztak figyelmeztetést, 2 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, valamint 9 szabálysértési feljelentést tettek.