Kezdőlap Kecskemét Budapest Megnyithatnak a vendéglátó egységek

Megnyithatnak a vendéglátó egységek

További enyhítéseket jelentettek be a mai Kormányinfón. Hétfőtől látogathatóak lesznek  a szabadtéri játszóterek és parkok, szállodák és panziók és a vendéglátó egységek belső helyiségei is. Júniustól pedig lagzik is tarthatóak. Valamint Pest megyében is a vidéki szabályok lépnek érvénybe.

64 nappal azután, hogy a veszélyhelyzetet kihirdették, köszönhetően az állampolgárok fegyelmezett magatartásának csökken az aktív fertőzések, megbetegedések és halálesetek száma – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Továbbra is a központi régióban, Budapest területén regisztrálják a legtöbb újabb fertőzöttet. Ezért itt továbbra is fenntartják az eddigi korlátozásokat.

Pest megye tekintetében viszont úgy ítélték meg, hogy járványügyi értékei inkább a vidéki városokhoz hasonló, így a megyére a továbbiakban a vidéki szabályozások lesznek mérvadóak. Továbbra is meg kell tartani a 1,5 méteres védőtávolságot, valamint az üzlethelyiségekben és a tömegközlekedésen kötelező marad a maszkviselés.

Hétfőtől kezdődően a vendéglátó egységek belső helyiségei is látogathatóak lesznek a megfelelő óvintézkedések betartásával. Kinyithatnak a szabadtéri játszóterek és parkok, a szállodák, panziók pedig fogadhatnak vendégeket.

Június elsejétől fogva maximum 200 fő részvételével megtarthatóak lesznek az esküvők és lagzik a megfelelő óvintézkedések betartásával, ezekről később részletes tájékoztatást adnak – jelentette be Szentkirályi Alexa kormányszóvivő.

Budapestre vonatkozóan a polgármesterek visszajelzését követően döntik el, hogy lesznek-e enyhítések.

Megtarthatóak lesznek azok a nyári napközis gyermektáborok, ahol a gyermekek nem alszanak a helyszínen. Az ottalvásos táborokról a hónap végén döntenek.

A későbbiekben a nyári iskolai és óvodai gyermekfelügyelet kérdésével is foglalkozni fognak. Június 2-áig még nem lesz iskolai oktatás, azt pedig, hogy ezt követően visszaáll-e a tanítás, arról a járványügyi helyzet aktuális adatainak figyelembevételével döntenek.