Kezdőlap Kiemelt Schanda: továbbra is érvényben vannak a helyközi közlekedéssel kapcsolatos könnyítések és kedvezmények

Schanda: továbbra is érvényben vannak a helyközi közlekedéssel kapcsolatos könnyítések és kedvezmények

Továbbra is érvényben vannak a helyközi közlekedéssel kapcsolatos könnyítések és kedvezmények – nyilatkozta Schanda Tamás kedden az MTI-nek.

A közlekedéspolitikáért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, a 18 megyére vonatkozó, a kijárási korlátozást érintő enyhítések mellett is korlátlan díjmentes utazásra jogosult minden egészségügyi dolgozó.
A közlekedési szolgáltatók pedig a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetését követő 15. napig elfogadnak minden, közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, de lejárt hivatalos okmányt.
Hozzátette: ebben az időszakban a fogyatékkal élők esetében is el kell tekinteni a díjmentességet, utazási kedvezményt igazoló dokumentumok érvényesítésétől, meghosszabbításától.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a helyközi szolgáltatók alapvetően továbbra is tanszüneti menetrend szerint közlekedtetik járataikat, nem sűrítik azokat, hiszen jelenleg sincsen az iskolákban folyó oktatás. Az érettségi időszakában a Budapest környéki buszközlekedésben ugyanakkor a tanítási időszakra vonatkozó menetrend van érvényben.

„A szolgáltatók folyamatosan figyelemmel kísérik az utasforgalom alakulását, és indokolt esetben több autóbuszt állítanak be. Erre a zsúfoltság elkerülése érdekében van szükség, hogy ezzel is segítsék a védőtávolság megtartását a járműveken. A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszba lépett, megkezdtük Magyarország újraindítását, de az egészség és az élet védelme továbbra is elsődleges cél” – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy arra kérnek mindenkit, tartsa be az utazásra vonatkozó szabályokat, így a helyközi buszokon és vonatokon is viseljen maszkot.

Előzmény: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/schanda-ingyen-utazhatnak-az-egeszsegugyi-dolgozok-helykozi-kozossegi-kozlekedesben

MTI 2020. május 5.