Kezdőlap Események Újabb válogatott játékos marad Újpesten

Újabb válogatott játékos marad Újpesten

 A 27 éves Varga Arnold ősszel már a negyedik szezonját kezdi lila-fehérben. A kiváló hátvéd játékát nem kell senkinek bemutatni, már a második évben igazi közönségkedvenc lett a Megyeri úton. A válogatott játékosnak mozgalmas volt az eddigi év, hiszen két hónappal ezelőtt apuka lett.
„Kicsit felemás évet zártunk, de összességében azt gondolom, hogy jó szezon volt – mondta Varga Arnold. – Sajnálom hogy nem sikerült befejezni a kiírást, mert kiváló csapat jött össze, és a végén lehetett érezni, hogy mennyire egy hajóban evez a társaság. Kár, hogy nem tudtuk végig játszani a magyar bajnoki döntőt, ez a tüske bennem maradt, a következő idényben szeretnénk törleszteni magunknak, és természetesen a szenzációs szurkolóinknak is. Szeretek Újpesten játszani, minden adott ahhoz hogy profi sportolóként éljek, és hokizzak. Nem volt kérdés, hogy maradok. Visszatérve a közönségünkre, köszönjük az egész éves bíztatást, az idei szezonban is mindent meg fogunk tenni azért, hogy méltók legyünk az UTE-mez viselésére.”
(A kép illusztráció.)