Szabó Gábor tanácsos, az Allianz biztosító iroda képviselője, kereken 20 éve tevékenykedik szakmájában, 2005 óta főállásban végzi hivatását. A pálya iránti érdeklődésének köszönhetően rengeteg szakmai tapasztalatra tett szert, s tudását az ügyfelek szolgálatába állítva, maximális precizitással látja el feladatát, s mindig készségesen áll a partnerek rendelkezésére.
Biztosítás megkötése minden biztonságra vágyó személynek ajánlott, a károkból fakadó anyagi hátrányok elkerülése érdekében.
Az Allianzzal karöltve minden igényt maximálisan kielégítve, teljes odafigyeléssel segítve látjuk el az irodába érkezők kéréseit, így az élet, autó, és lakásbiztosítás mellett széles skálán helyezkednek el azon biztosítások, melyekre az adott személynek vagy vállakozásnak szüksége lehet.
A járványügyi helyzetre való tekintettel elmondható, hogy munkánk különösen az életbiztosítások területén felpörgött. Fontos megjegyezni továbbá, hogy mindig elérhetők vagyunk, azok számára is, akik akár hajnali órákban kerülnek bajba, így konkrét munkaidőnk nincs, a rugalmasság, odafigyelés és segítőkészség mellett a lehető legmegfelelőbb biztonságérzet nyújtása jellemez bennünket.
Az eltelt két évtized során rengeteg sikerélményben volt részünk, legyen szó különféle befektetésekről, komoly hozamokról, szakmai tanácsadás során tett előrelépésekről, kártérítési elvárások megfelelő alakulásáról, vagy minőségi szolgáltatások nyújtásáról.
Különféle biztosítások tervezésénél az egyéni igények az elsődlegesek amit ötvözünk tudásunkkal és szakmai tapasztalatainkkal.
Tudásunkat felhasználva látjuk el ügyfeleinket hasznos tanácsokkal, melyek sokszor rávilágítanak olyan megoldásokra, amik egészen új irányokat adhatnak a pénzügyileg bonyolultnak tűnő konstrukciókban.
Ha élet és nyugdíjbiztosításról beszélünk, sok mindenre fontos odafigyelnünk. Az illető egyéni kérésein túl a rövid és hosszú távú befektetések szükségletét tudjuk kielégíteni, vizsgálva a haszonkeresési szándékot. A pénz befektetésének helye és módja is meghatározó, kockázatvállalás vagy biztonság lehetősége is fennáll. Az Allianz irodáiban, így nálunk is ezekre a kérdésekre is különösen nagy hangsúlyt fektetünk.
Az új és folymatosan jelentkező kihívások jellemzik mindennapjainkat, az elvárások egyre magasabbak, viszont van egy stabil szakmai alap mögöttünk, mellyel a legtöbb próbatétel kiküszöbölhető, legyen szó bármilyen bonyolult konstrukcióról.
Jövőbeli terveim között szerepel többek között jelenlegi irodánk működésének online kiterjesztése, a távoli ügyfélkapcsolatot létesítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó szerződések megkötése. Az Allianz informatikai renszerének hála számos esetben már személyes megjelenés nélkül is köthető szerződés.
Elérhetőségek:
Szabó Gábor
Tanácsos, az Allianz képviselője
E-mail: [email protected]
Cím: 6000 Kecskemét, Wesselényi utca 5.
Telefon: +36/30-2893690