Kezdőlap Adomány Év végi jutalmazás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Év végi jutalmazás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

2020. június 19-én, 10 órakor, Kecskeméti Református Gimnázium dísztermében került megrendezésre azon diákok megjutalmazása, kik vagy tanulmányokban, vagy különféle pályázatokon esetleg valamilyen sportágban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, illetve hitben járó, példamutató életet élő, közösségi szolgálatot végző tanulók részesültek díjazásban a 2019/2020-as tanévre vonatkoztatva.

Az alkalom Varga Nándor főlelkész igehirdetésével indult, melyet Szenes Mártonné igazgató nyitóbeszéde követett, majd megkezdődött a tanévet lezáró, év végi jutalmazás.

Első körben a hitükben hűségesen szolgáló, külön feladatokat is vállaló, templomba rendszeresen járó, jó tanuló, példamutató magatartású diákok részesültek pénzjutalomban. Többek között: Csontos Regina (10. c), Kökény Beáta (10. c), valamint Kurucz Kornélia (10. c). Emellett két végzős diák (Böttger Judit Hajna; 12. a , Major Zsófia; 12.a) díját már korábban átvehette.

Ezt követte a magyar nyelv és irodalom terén nyújtott teljesítményért járó Dr. Vetéssy Géza Alapítvány által létrehozott díjának átadása Vetéssy Katalin nyugalmazott tiszteletbeli igazgató, Dr. Vetéssy Géza (egykori iskolaigazgató) lánya által.

A jutalmat átvehette Gulyás Botond (10. b, tanára: Krettné Bagi Márta), Gyóllai Mátyás (11. e, tanára: Szabó Emese), Ritter Csanád (11. c, tanára: Tusáné Petróczi Lea). Rakszegi Napsugár (10. c, tanára: Szabó Gabriella),Telekes Kristóf (7. a , tanára: Gulyás Dávid), Somodi Hanna (11.e, tanárai: Orbán Edit, Szabó Emese), Hirth Tamás (10.a, tanára: Tusáné Petróczi Lea), valamint Szarvas Fanni  (10.c, tanárai: Szabó Gabriella, Dr. Hamarné Neuhauser Ágnes).

Kincses Sándorné, a Református gyülekezet néhány éve elhunyt tagjának pénzadományából járó díjat Horváth Tekla (11. a), Keszthelyi Emma (11. a), Keresztesi Zita (11. a) és Kőházi-Kis Anna (11. a) tanulók kapták.

Dr. Székely Tibor díjban részesült három végzős diák, Lévai Anna Liza (12. c), Beckwith Kamilla (12. e), Hajdú Eszter (12. c), akik a díjat korábban már átvehették.

A Balásfalvy díjat kapta meg: Gaál Márton (8. a), Deli Imre (7. b, tanára: Szabóné Hlavati Gabriella), Kósa Lili (11. c), Palotás Virág (11. a), Tóth Zsófia Hilda (11. a), utóbbi három diák tanára: Juhász Katalin.

Berecz Géza egyháztag által felajánlott pénzjutalmat átadja Tóth Imre igazgatóhelyettes úr adta át Mezei Eszter Annának, (10. c), Geiger Dánielnek (10. b), kiknek tanáruk Juhász Katalin, valamint Stórbl Anitának (9. d), kinek tanára Majzik Ágnes. Hasonlóan a német nyelv területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott Tar Viktória (7. b, tanára: Márton Eszter), Ujvári-Kovács Bence (10. c), Szilágyi Noémi (10. c), utóbbi két tanuló tanára: Dr. Hamarné Neuhauser Ágnes, Juhász Hanna (9. e, tanára: Márton Eszter), Szombati Gréta (11. e, tanára: Szabó Emese).  A ballagó diákok közül pedig Gál Erzsébet (12. e) és Nagy Antal (12. e) nyert elismerést.

Dr. Vincze Egon, 1943-ban érettségizett öregdiák által felajánlott jutalomban részesül Forgó Nikolett (11. c, Tanárai: Vargáné Hajdú Mária, Tóth Imre), Ritter Csanád 11. c, Tanárai: Vargáné Hajdú Mária, Tóth Imre). Vancsura Botond (10. b, Tanára: Tóth Imre), Pusztai Zalán (9. c, tanára: Vargáné Hajdú Mária), Szabó Bence Zsombor 10. c, tanárai: Sápi Anikó, Tóth Imre), biológiából és kémiából kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók. A végzős diákok közül Terjéki Gergő (12. c), Török Mónika (12. c), és Pethő Blanka (12. c) hasonló díjazásban részesültek korábban.

Sárközy Misi 1995-ben érettségizett a gimnáziumban. A Testnevelési Egyetem hallgatója volt 2004-ig, mikor egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. Közvetlen egyéniségével sok barátot szerezve, lelkes, népszerű közösségi és sportemberként élete ifjúi életét. Emlékére édesanyja, Kiss Zsuzsanna alapítványt létesített „Sárközy Misi Emlékére Sportalap” néven.

Az alapítvány díjaiból évente a gimnázium legeredményesebb sportolói részesülnek. A díjakat átadja: Sárközy András, Sárközy Misi testvére.

Misi 27 éves volt, amikor meghalt, ezért az iskola legjobb sportolójának járó díj értéke 27.000 Ft. A Kuratórium döntése alapján ezt a díjat kapja Drabant Anita (11. c), aki asztalitenisz sportágban ért el kiemelkedő eredményeket, többszörös magyar bajnok, és diákolimpia győztes. További díjazottak: Lukács Lóránt (12. e), Pintér Vanessza (12. d).

A Zarnócz András Alapítvány által kiírt nyilvános pályázaton elnyerhető 100 000 Ft-os ösztöndíj olyan fiatalok tanulmányait, szakmai fejlődését és erkölcsi nevelését kívánja támogatni, akik magukénak vallják az ökumenikus keresztény erkölcsi értékrendet. Szakmai és magánéletükben törekednek ezen értékek megvalósítására és mások felé való közvetítésére, valamint a magyarság kulturális értékeinek megtartása iránt tevékeny szerepet vállalnak. A Kuratórium döntése alapján a pályadíjat kapta: Barna Sarolta (11. d).

A Johannita Rend Magyar Tagozatának pályadíját Csáthy György jogi lovag, az értékelő bizottság elnöke adta át Molnár Lídiának (10. e, mentora: Németh Ilona).

A Kecskeméti Református Egyházközség Igazgatótanácsának elnöki díját kiemelkedő tanulmányi és versenyeredményei valamint az iskola jó hírnevének öregbítéséért 2020-ban kapta: Ficsór István Dávid 12. a osztályos tanuló (OKTV 3. hely kémia, Olimpiai csapat tagja, felkészítő tanára Tóth Imre).