Kezdőlap Fejlesztés MEGVÁLTOZTAK AZ UTAZÁSI SZOKÁSAINK

MEGVÁLTOZTAK AZ UTAZÁSI SZOKÁSAINK

A kutatás alanyai olyan Bács-Kiskun megyei, illetve magyarországi lakosok voltak, akik már jártak vagy terveznek ellátogatni megyénkbe. Természetesen a megyei szolgáltatók véleményére is kíváncsiak voltunk, így őket is megkérdeztük a témával kapcsolatban.

A kutatás olyan kérdéseket vizsgált, amelyekből kiderült, hogyan változott a turisták célpontválasztási szempontrendszere. Kiderült, hogy egyre fontosabb szemponttá válik a választás során a biztonság, a tömegturizmus kerülése, az egyénre szabott szolgáltatások elérése és az egészséges életmódhoz kapcsolódó hasznos szabadidőeltöltés. Bács-Kiskun megye turisztikai kínálata felértékelődik, az egészségmegőrzés és egészségjavítás céljából nyújtott turisztikai szolgáltatások vonzóak a turisták szemében.

A turisták nyitottak a megyei információkra, friss hírekre és szívesen látogatnák az itt működő attrakciókat.

A kérdőívet 271 fő töltötte ki, az összes kitöltő közel 86 százaléka volt Bács-Kiskun megyei. A COVID-19 járvány a kitöltők 61 százalékánál változtat az eddigi utazási szokásaikon és 2020-ban 78 százalékuk választana magyarországi úticélt. Azok a válaszadók, akik magyarországi úticélként Bács-Kiskun megyét választanák és kíváncsiak a megye látnivalóira, jártak már korábban a megyében. Közülük legtöbben 1-3 napot töltöttek el családjukkal és véleményük szerint a megyei gasztronómia, vendégszeretet és a fürdők kimagaslóan jók. A gyógyászatban, túrázásban és tájékoztatásban szerzett tapasztalatok közepesen jó minősítést kaptak a kitöltőktől.

A válaszadók közül több mint 140-en tartják fontosnak, hogy aktívan tudják eltölteni szabadidejüket a szabadság alatt. A válaszadók fele inkább belföldi útcélt választ. Kimagasló még az értékek közül a lelki felfrissülés lehetősége, amelyre a válaszadók közel 48 százaléka tart igényt.

A megyei és a megyén kívüli kitöltők szerint is a pihenést és kikapcsolódást nyújtó szolgáltatások a legvonzóbbak Bács-Kiskun megyében.

A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók nagyon fontosnak tartják, és igénylik a Bács-Kiskun megyei turisztikai attrakciók, látnivalók bemutatását és véleményük szerint erre a célra a leghatékonyabb eszközök az online felületek.

A kérdőív elemzését a következő linkre kattintva érheti el:

http://adattar.bacskiskun.hu/turizmus/Elemzes.pdf