Kezdőlap Kiemelt TESTVÉRMEGYEI KÖRKÉP A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS ÉVÉBEN

TESTVÉRMEGYEI KÖRKÉP A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS ÉVÉBEN

A trianoni békeszerződés száz évvel ezelőtt megpecsételte hazánk sorsát. Azonban népünk bebizonyította, hogy a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt a magyar emberekben, elszántsága pedig mindenkor győzedelmeskedett a rontó szándék felett. Hiszen népünk mindig is nyitott szívvel közeledett a szomszédos népek felé, ezzel szilárd alapot képezve a szoros együttműködéseknek.

Legutóbb, 2019-ben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat KÁRPÁTALJÁVAL írt alá együttműködési megállapodást. Közös célunk a határon átnyúló gazdasági, társadalmi, közlekedési, logisztikai, környezetvédelmi, kulturális, oktatási, sport és egyéb kapcsolatok fejlesztése. Az együttműködés keretében a tapasztalatcserét, valamint a vállalkozások, települési önkormányzatok és civil szervezetek vezetői közötti rendszeres találkozók, fórumok szervezését tartjuk támogatandónak. Kiemelt figyelmet kívánunk fordítani a gazdasági, kulturális, idegenforgalmi és sport kapcsolatok fejlesztésére. Szeretnénk elősegíteni a rendezvényeken, különböző fesztiválokon, népművészeti előadásokon, hangversenyeken való részvételt.

Kárpátalja 12 800 km²-nyi területének története elválaszthatatlan a Kárpát-medencétől, és a nagy részt ruszinok által lakott térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Az ezer esztendeig Magyarországhoz tartozó terület Trianont követően Csehszlovákiához került, majd a csehszlovák állam megszűnésével 1939. március 15-én visszafoglalták a magyar csapatok. A második világháború után a Szovjetunió bekebelezte ezt a területet is, később, a szovjet állam 1991-es szétesését követően Ukrajna része lett. Közmondásba illő annak a munkácsi derék magyarnak a példája, aki a XX. század folyamán úgy válthatott ötször állampolgárságot, hogy ki sem mozdult otthonról.

Kép: paprikawellnwss.com.ua