Kezdőlap Fejlesztés ÚJABB TÖBBLETTÁMOGATÁSOK A MEGYÉBEN

ÚJABB TÖBBLETTÁMOGATÁSOK A MEGYÉBEN

Elkezdheti a kerékpárút megépítését a kivitelezést végző Soltút Kft. Kecel és Imrehegy között, hiszen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóságának döntése értelmében közel 45 millió forint többlettámogatás érkezik a két települést érintő projektre. A nyomvonal kitűzése a napokban megkezdődött.

Kecel Város Önkormányzata és Imrehegy Község Önkormányzata konzorciuma pályázati igénye alapján három évvel ezelőtt 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a kerékpárút építésére. A konzorcium a beruházás elvégzésére 2018-ban közbeszerzési eljárást írt ki, akkor több mint 70 millió forinttal magasabb összegért vállalta volna a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tevő kivitelező jelölt a kerékpárút megépítését, mint amennyi a települések rendelkezésére állt.
A megyei Top keretből megítélt többlettámogatásnak köszönhetően most megkezdődhet a tervezett fejlesztés megvalósítása, amely elősegíti majd a két település közötti biztonságos kerékpáros közlekedést és ezzel együtt a kerékpárral munkába és iskolába járók helyzetét is megkönnyíti.