Kezdőlap Hit és élet 15 éve szolgálja a szegényeket a Wojtyla Ház

15 éve szolgálja a szegényeket a Wojtyla Ház

Szent Anna napja alkalmából bensőséges hangulatú ünnepségen emlékezett a Wojtyla Barátság Központ 15 évvel ezelőtti alapítására a népkonyha sorsközössége. A rendezvényre ellátogattak a keceli alapítók is, a hírös város vezetése nevében pedig Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester köszöntötte az intézmény fenntartóit és gondozottjait.

Az esemény közös énekléssel vette kezdetét, majd Farkas Pál programszervező munkatárs köszöntötte a megjelenteket.

– Minden fájdalmunkat és örömünket beleimádkoztuk ebbe a mai ünnepségbe. Hisz mindenkor mélységes hit kell ahhoz, hogy 100-120 ember életének javításán munkálkodhassunk – fogalmazott Farkas Pál.

Kifejtette, bár másfél évtizeddel ezelőtt nem sokan hittek a népkonyha életben maradásában, kiváló emberek álltak melléjük a nemes ügyben. Nekik köszönhetően újulhatott meg kívül-belül az egykor romos épület, és jöhetett világra a Szent II. János Pál pápa eszmeiségét továbbvivő létesítmény. A Wojtyla családnak így sok-sok apja és anyja van, akiket összeköt a hit és a segítő szándék.

Közösen emlékeztek dr. Bálint Annára, aki lelki erővel, szívvel és anyagiakkal is segítette az intézmény megszületését, ma már azonban odafentről figyeli a ház működését. Az alapítók sorából a keceli Pintér Művek képviselői tették tiszteletüket a rendezvényen: Pintér Józsefné Ilona asszony, unokája Pintér Csilla, valamint Király Tibor és Király Enikő.

Ilona asszony rövid beszédében megjegyezte: mindig szeretettel jönnek, örömmel látja újra a sok ismerős arcot. Arra kért mindenkit, nagyon szeressék egymást, mert ez a legfontosabb. Végezetül jó étvágyat kívánt a Pintér család által felajánlott ebédhez.

Szeberényi Gyula Tamás II. János Pál pápa szavait idézte az ünnepségen. Kiemelte, Karol Wojtyla szellemisége tovább él a nélkülözők számára nyitva álló létesítményben.

Az alpolgármester sem érkezett üres kézzel: a város ajándékaként emléklapot adott át, és egy gyönyörű festményt, Bozsó János egyik alkotásának reprodukcióját.

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója meghatottan mondott köszönetet. Elárulta azt is, hogy rövidesen emlékkönyv készül az intézmény elmúlt másfél évtizedének történéseiből.

A népkonyha vezetője a hitben rejlő erőt emelte ki. Hozzátette: az égiek mindig is segítettek, amikor baj volt.

Harbula István, a Barátok Templomának káplánja felidézte Szent Anna és férje, Szent Joachim életét, majd megáldotta az ebédhez készülőket.

A műsort Szénási Pál zenés műsora, valamint Oskolás János, a Wojtyla házi költőjének Szent Anna napra írt verse és szavalata színesítette.

A felajánló Pintér család képviselői az ünnepség befejeztével gazdag ragulevest, töltöttkáposztát, és többféle ízesítésű keceli kalácsot tettek a rászorultak tálcájára.

Forrás:civilnaplo.hu Fotó:ARM