Kezdőlap ÉT-TRENDEK A pálinka nemcsak pohárban, de tányéron is nyerő

A pálinka nemcsak pohárban, de tányéron is nyerő

Egy jó pálinka nemcsak finom, hanem élmény is. A Brill pálinkákra ez maximálisan igaz. A legtisztább ízeket és illatokat kínálják, melyek szőlőben, törkölyben, gyümölcsben vagy zöldségben megteremhetnek.

Nagy Attila,a Brill Pálinkaház tulajdonosa vallja: nem kizárólag jó pálinkát, hanem igazi pálinka-élményt érdemes nyújtani.2000 óta készíti a legkülönlegesebb pálinkákat és párlatokat a hazai csúcs-gasztronómia számára. A szakma iránti elhivatottságát tökéletesen fémjelzi, hogy az elmúlt években – egyedülálló módon – háromszor nyerte el a „Magyarország legjobb pálinkája”, és kétszer – a kiemelkedően magas szakmai munkája elismeréseként – „Magyarország legeredményesebb kereskedelmi főzdéje” címet.

Nagy Attila szakértelmét országos és megyei versenyek zsűrijében is kamatoztatja. Júniusban a Bács-Kiskun Megyei Bor- és Pálinkaversenyen a megye pálinkáinak seregszemléjében vett részt zsűriként.

A Harc településen található Brill Pálinkaház sikertörténetéhez több évtized tapasztalata vezetett. Nagy Attila, mint egy gyermeket nevelgette vállalkozását, mely mára tökéletessé cseperedett.

– A hozzánk érkező vendégeknek mindig viccesen szoktam mondani, 30 évvel ezelőtt szörpökkel kezdtem, majd ahogyan a fogyasztóim nőni kezdtek, a gyümölcsökből én is másfajta, igényeiknek megfelelő italt készítettem. Először likőröket, majd 20 éve eljutottam a minőségi pálinkafőzéshez – mesélte.

Sok magyarhoz hasonlóan Nagy Attilának isakkoriban téves képzete volt a jó pálinkáról.

– Emlékszem, fiatalon a disznóvágások alkalmával nagyapám mindig megkínált a pálinkájával. Megittam, nem is foglalkoztam vele, hogy ennek valóban ilyennek kell-e lennie. Ez volt a pálinka, és kész. Bevallom, el is könyveltem magamban, hogy nem ez lesz a kedvenc italom. Amikor elkezdtem tanulmányozni a pálinkakészítés technológiáját, akkor jöttem rá, hogy felmenőink minden rosszat elkövettek, hogy ne legyen jó minőségű a pálinka. Kezdve azzal, hogy alapanyagként rothadt gyümölcsöt használtak fel – elevenítette fel emlékeit.

Nagyot változott a világ, a minőségi pálinkák mára fontos szerepet töltenek be a gasztronómia területén.

– Autodidakta módon kitanultam a szakmát, a 90-es évek végén pálinkáimmal megjelentem a német piacon, ahol már értékelték és megfizették a minőséget. Eleinte a vidékre jellemző klasszikus gyümölcsökből, kajsziból, szilvából, cseresznyéből, szőlőből és törkölyből főztem. Később, ahogyan bővült a piac, úgy szélesítettem a repertoárt gyümölcsökkel, majd zöldségekkel – mondta a neves szakember.

Hazánkban 2004-ben, az uniós csatlakozás után jött a nagy változás, elnyertük a pálinka név használati jogát. Ez lett az újkori pálinkák történetének kezdete. A Brill pálinka-manufaktúraszintén ekkor ért el átütő sikert a magyar piacon.

Nagy Attila mindig is nyitott volt az új dolgokra, a hagyományok tisztelete mellett. Ezt hitelesen tükrözi különleges pálinka repertoárja, melyben a körte és bodza mellett ugyanúgy megtalálható a cékla, a spárga vagy éppen a paradicsom párlat.

– Mindig az motivált, hogy más legyek, mint a többiek. Nem akartam átlagos maradni. Adott volt Szekszárd közelsége, ahol kiváló minőségű szőlőhöz és törkölyhöz juthattam, melyek tökéletes alapanyagnak bizonyultak. A szőlőből nemcsak jó borok, hanem kiváló pálinkák is készülhetnek, akárcsak a törkölyből. Az alappárlatot hordóban érleljük akár 10-15 évig is, melyből prémium minőségű pálinkákat palackozunk. Klasszikus gyümölcsökkel is kísérletezgettem, ugyanis nem mindegy például, melyik kajszivaldolgozunk. Majd jöttek a bogyósok, melyek szintén nagyon sok új inspirációt adtak– sorolta, majd áttért a különlegességekre, a zöldség párlatok történetére.

– A 2000-es évek végén egy vacsoraesten beszélgetésbe kezdtem egy spárgaföld tulajdonossal, aki elmondta, csomagoláskor a növény egy része kárba vész, holott teljesen egészséges. Mivel elég magas a cukortartalma, gondoltam teszek egy próbát. Kaptam tőle 3000 kilót, melyből 30 liter párlat született. Aromája csodálatos volt, íze finom, de jött a kérdés, kinek adjuk el. Bemutattam fővárosi séfeknek, akik fantáziát láttak benne. A zöldségpárlatokat ugyanis nemcsak inni lehet, de az ételeket is elképesztően megbolondítják. A kész ételre elég 1-2 cseppet tenni, és máris kész a kulináris élvezet. Ma már nyolcféle zöldségből készítünk párlatot: spárgából, medvehagymából, céklából, zellerből, sütőtökből, kápiapaprikából, paradicsomból és sárgarépából – mutatta be a teljes repertoárt.

A Brill Pálinkaház az évek alatt folyamatosan korszerűsítette a főzde technológiáját, és bővítette kapacitását. Ennek is köszönhető, hogy a kis családi vállalkozáshosszú ideje minőségben, tudásban a hazai mezőny élvonalába tartozik.

Brill Pálinkaház Kft.
7172 Harc, Siófoki u.21

[email protected]

www.brillpalinkahaz.hu