Kezdőlap Kiemelt BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. július 11-én 0 óra és 24 óra között 5 esetben 23 illegális migránst tartóztattak fel Hercegszántó közigazgatási területén. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány 11 migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

A tegnapi napon a járőrök és nyomozók 16 személy fogtak el, és 5 előállításáról intézkedtek. Közülük ketten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon 2 óra 5 perckor bűnügyi őrizetbe vettek egy 36 éves helyi lakost. A férfi ellen a Bajai Rendőrkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.

A bajai egyenruhások két sofőrt vettek szabálysértési őrizetbe. Egyiküket – egy 25 éves madarasi férfit – 12 óra 45 perckor igazoltatták, egy 35 éves bajai lakost pedig 19 óra 40 perckor. Mindkét járművezető úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy őket korábban eltiltották a vezetéstől, így velük szemben gyorsított bírósági eljárást kezdeményeznek.

Kecskeméten egy 24 éves férfit állítottak elő. Róla igazoltatásakor az derült ki, hogy a részére kiszabott bírságot nem fizette meg, így azt a bíróság elzárásra változtatta át.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 4 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.