Kezdőlap Kiemelt Bodonyi András bakija

Bodonyi András bakija

Felemás napot zárt a DVTK kenusa, aki kedd délután C-1 1000 méteren megnyerte a tesztverseny első futamát, a másodikat viszont lekéste. Varga Ádám ugyanakkor egészen kiváló formában versenyzett K-1 1000 méteren, Kopasz Bálint távollétében uralta a mezőnyt Szolnokon.

A délelőtti program után kedden délután a férfi kenusok és kajakosok versenyeztek egyesben. 

A kenusok között az első futamban az előző tesztversenyhez hasonlóan ismét Bodonyi András volt a leggyorsabb, 3.48.2-es idejével majdnem két másodpercet adott a második helyen befutó Kiss Balázsnak. A harmadik a C-2 1000 méteren egyre magabiztosan versenyző Adolf Balázs lett 3.50.5-el. 

A második futamra sérülés miatt nem állt oda Kiss Balázs, Bodonyi András lekéste a rajtot, távollétükben Adolf Balázs (3.54.4) nyert Zombori Dominik, és Bakó Tamás előtt.

“Az első pályámmal elégedett vagyok, úgy érzem az első 500 méteren tudtam idén javítani az eddigi önmagamhoz képest – mondta Bodonyi András. – Ha továbbra is ilyen ütemben tudok fejlődni, akkor összejöhet a kvótaszerzés. A második futam előtt biztos, hogy én is hibáztam, nem figyeltem eléggé, és lekéstem a rajtot. Igaz, hogy a szabály szerint nem kötelező, de általában máskor figyelmeztetik a versenyzőket, ilyet most nem hallottam az indítóbírótól” – tette hozzá a kenus, aki három hete mindkét C-1 1000 méteres futamot megnyerte.

A férfi kajakosoknál Varga Ádám mindkét futamban elképesztő fölénnyel nyert. A KSI SE 20 éves versenyzője az utóbbi hetekben Kammerer Zoltán párjaként is kiváló formában kajakozott, most pedig K-1 1000 méteren – igaz Kopasz Bálint távollétében – játszott a mezőnnyel. 

Az első futamban 3.26.7-et ment, mögötte másodikként a szintén KSI-s Béke Kornél érkezett, 3.29.5-el, a honvédos Noé Bálint pedig 3.30.8-al lett harmadik. A második 1000 méteren ráadásul még ennél is nagyobb különbséggel nyert Matyus Zsolt tanítványa Béke Kornél, és Redl András előtt. 

A tesztverseny-sorozat három hét múlva a férfi kajak-, és kenupárosok újabb futamaival folytatódik.