Kezdőlap Kiemelt „Egy szikra csak, és lángra kap” – megjelent a Péterfy Bori &...

„Egy szikra csak, és lángra kap” – megjelent a Péterfy Bori & Love Band legújabb stúdióalbuma

A Szikra a zenekar hetedik lemeze tizenkét dallal, melyeket keresztülsző az elszigeteltség témája és az ez ellen való lázadás okozta folyamatos feszültség. A trackek közül a felvezető Száz fényévhez nemrég klipet is bemutattak Miki357 rendezésében, és a Saiiddal közös A kéket vagy a pirosat videóját is megismerhették már a rajongók. A Szikra a digitális formátum mellett kétféle CD-n és hamarosan bakeliten is megjelenik, élőben pedig november 28-án játsszák el az Akvárium Klubban. Addig pedig a hozzá készült teljes hosszúságú szövegvideón hallgathatjuk és nézhetjük meg a dalokat.

Az idei év alakulása nagy hatással volt a Péterfy Bori & Love Bandre, így a Szikrán is érezhető a különös időszak lenyomata: „A bezártság összes őrületét és dühét sikerült kreatív energiává alakítanunk, és közösen becsatornáznunk a lemezkészítésbe. Nyitva levő stúdió híján ki-ki a saját otthonában rögzítette a sávokat, például a dobosunk, Gáspár Geri konyhai edényeket is be kellett vessen a cél érdekében.” – mesélte Tövisházi Ambrus zenekarvezető és zeneszerző, producer.
 
A legtöbb szöveget Bori írta a lemezre, párhuzamosan dolgozva Ambrussal:
„Mindig irigyeltem azokat az művészeket, akik elvonulhattak alkotói szabadságra, de a mi szakmánkban elképzelhetetlen, hogy hónapokat a színpadtól távol töltsünk. Ezért nagy élmény volt a karantén alatt az összes energiámat egy helyre összpontosítani. Hihetetlenül inspirált ez a kizökkent világ, és Ambrussal is nagyon erősen hatottunk egymásra.” – emlékszik vissza Bori az alkotás számára újszerű folyamatára.

A lemezen több nagyszerű művész is vendégeskedik. Olyan szövegírók is részt vettek a munkában, mint Szabó Benedek, aki a Száz fényévet, illetve a Ki tartja az égboltot föléd? verzéjét jegyzi; és Dévényi-Hajós Kristóf a lemezzáró Meteor szerzője. Ami valójában nem más, mint egy Havasi Balázs-feldolgozás, hiszen eredetileg kettejük korábban aktív, a The Unbending Trees nevű zenekarának egyik angolnyelvű szerzeménye volt. A címadó dalban pedig egy grandiózus dobszólóval tűnik fel a nemzetközi extrémzenében is aktív Pándi Balázs.
 Az új anyag egyszerre sokszínű és koherens, a kontroll elvesztése és újra megtalálása mellett a szikra/tűz motívumát több dalon is keresztül fűzve olyan témákat járnak körbe, mint a magány (Száz fényév), a lázadás (Szikra) vagy például a túlélés (Nem ma).
A tartalom mellett a forma is koncepciózus egységbe került, méghozzá különleges mozgóképes elemekkel, hiszen – ahogy Ambrus mesélte -, nagy hatással voltak rá a filmzenék az anyag készítésekor. Mintha egy-egy képzeletbeli filmjelenet zenéjét hallgatnánk, például egy titkos viszonyról (Lula Luna), a teljes összeomlásról (Keringő), vagy akár a világvége előtti utolsó napok fülledt feszültségéről (Meteor). A trackeken organikusan simul össze az Ambrus által festett filmes világ és a Bori-féle szexi vagányság, ahogy a szövegeken keresztül próbál dühösen kitörni a tehetetlen izoláltságból akár a mámor, akár egy forradalom által.
Az albumhoz készült teljes hosszúságú szöveges videón is érződik a filmes hatás: ahogy Bori fut az erdőben a nézők felé, lassított felvételben hátra-hátra pillantva, akár egy üldözéses jelenet is lehetne.

A július 22-én megjelenő standard fizikai formátum mellett egyedi CD-k is készültek, dedikálva és Stark Attila festőművész egyedi borítóival, limitált példányszámban. A bakelit kiadás ősszel várható.
 A Szikra bemutató koncertje a tervek szerint november 28-án lesz az Akvárium Klubban: https://www.facebook.com/events/281083769661782/

A lemez meghallgatható itt: https://songwhip.com/peterfy-bori-and-love-band/szikra

Végignézhető fent vagy itt a linken: https://www.youtube.com/watch?v=KtdFKX60pu0

A lemez klipjei: