Kezdőlap Események Élményekkel teli táborok a Kecskeméti Spartacusban!

Élményekkel teli táborok a Kecskeméti Spartacusban!

Újabb nagyszerű nyarat zárt a Kecskeméti Spartacus táborok tekintetében. Az 5letes táborokba és a KIO-val közösen szervezett asztalitenisz táborokba is kimagasló létszámban jelentkeztek és vettek részt gyerekek.

Az 5letes táborokban nem volt hiány programokból, hiszen a táborozók többek között meglátogatták a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót, a Természet Házát, a Kecskeméti Vadasparkot, és a Leskowsky Hangszergyűjteményt is. A helyszíneken mindig izgalmas, interaktív programokról gondoskodtak a gyerekek számára. A Rajzfilmstúdióban megnézhették hogyan készültek régen a mesék, milyen technikával keltették életre a vásznon a megrajzolt figurákat. A Természet házában igazi nyomolvasóvá válhattak a kicsik miközben a nagyok Bács-Kiskun megye élővilágát ismerhették meg. A Vadasparkban hallhatták az oroszlán üvöltését minek hatására az egész parkon néma csend lett úrrá. Ezen felül a hangszergyűjteményben kipróbálhatták az általuk már jól ismert hangszereket és felfedezhettek néhány számukra eddig ismeretlent is. Sok új tapasztalattal lettek gazdagabbak a figyelmes táborozók.

Az különböző programhelyszínek meglátogatása között sem tétlenkedéssel telt az idő. Különböző kézműves foglalkozásokon vettek részt a gyerekek. Ilyen volt például a gyöngyfűzés ahol maguknak vagy szüleiknek, testvériknek készítettek karkötőket, a kőfestés, látképek/élmények festése a meglátogatott helyszínek alapján és origami hajtogatás. Az elkészült műveket a gyerekek a nap végén, büszkén mutathatták meg szüleiknek.

A Kecskeméti Spartacus nézeteihez híven a sport sem maradhatott ki a programok sokasága közül. A reggeleket általában bemelegítő tornával kezdték a táborozók, ami hamar nagy kedvenc lett.  Az iskolai tornaórák hiányában elmaradt a testmozgás is jó pár hónapig. Felüdülésnek számított, tehát amikor végre a négy fal közül újra a szabadban lehettek. A reggeli torna mellet az asztalitenisz sportágban is kipróbálhatták magukat a fiatalok. Megtanulták a helyes ütőtartást és szerválást.

A sokoldalú programok tekintetében mondhatjuk, hogy aki a Kecskeméti Spartacus táborait választja annak nem telik unalmasan a nyara.