Kezdőlap Kiemelt HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Bács-Kiskun megyében a rendőrök 2020. július 28-án 0 óra és 24 óra között 16 esetben összesen 96 illegális migránst tartóztattak fel. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány Katymár és Csikéria külterületén 4 esetben összesen 32 migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

A tegnapi napon a járőrök és nyomozók 15 személyt fogtak el, valamint 9 előállításáról intézkedtek. Közülük nyolcan bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 3 könnyű sérüléssel járó, valamint 7 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Az 52-es számú főúton – Kecskemét felől Dunaföldvár irányába – közlekedett 7 óra körül egy 50 éves férfi egy személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai a sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért későn észlelte az előtte haladó, majd forgalmi ok miatt megálló tehergépkocsit. Az ütközés elkerülése érdekébe letért az útról, ahol árokba hajtott, és egy fának ütközött. A baleset következtében az autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.