Kezdőlap Adomány KISKUNFÉLEGYHÁZÁRA ÉRKEZETT A POLICE COFFEE

KISKUNFÉLEGYHÁZÁRA ÉRKEZETT A POLICE COFFEE

A városlakók egy finom kávé mellett bűnmegelőzésről és vagyonvédelemről kaptak felvilágosítást a rendőröktől.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott Police Coffee elnevezésű bűnmegelőzési program a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság illetékességi területén folytatódott 2020. június 30-án délelőtt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi szakelőadói és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója a nagyszámú érdeklődőt kötetlen formában, egy kellemes kávé mellett tájékoztatta vagyonvédelmet és a bűnmegelőzést érintő témákról, illetve az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről.

Szinte minden korosztály megállt a rendőrség standjánál, ahol nem csupán szóbeli tanácsokat kaptak, hanem színes kiadványokból is tájékozódhattak a különböző témakörökről. A fiatalabb korosztály az iskola falain belül elkövetett cselekményekről váltott néhány szót az előadókkal, míg a középkorúak leginkább a piacon, áruházakban elkövetett bűncselekmények megelőzési lehetőségeiről érdeklődtek. Szóba került az idősebbeket leginkább érintő ún. unokázós csalás is.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja az állampolgárok figyelmébe:

  • Ne higgyen a kétes nyereményekkel kecsegtető ajánlatoknak!
  • Idegent soha nem engedjen be a lakásba anélkül, hogy jövetele céljáról, személyazonossága valódiságáról ne győződne meg!
  • A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!
  • A lakás bejárati ajtajára – saját maga és értékei védelme érdekében – szereltessen biztonsági láncot!
  • A közüzemi szolgáltatók – vízművek, áram- és egyéb szolgáltatók – az alkalmazottaik érkezése előtt értesítik a fogyasztókat. A karbantartást, ellenőrzést végzők fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, formaruhát viselnek. Ha kétségei vannak, hogy valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e Önhöz, beengedésüket megelőzően hívja fel telefonon a cég ügyfélszolgálatát!
  • Idegenekkel szemben – a kért segítség teljesítését megelőzően – legyenek óvatosak, fontolják meg az esetleges segítségnyújtás módját!
  • Ha hozzátartozójára hivatkozva kérnek pénzt, először ellenőrizze a kapott információkat! Idegennek semmi esetre sem adjon készpénzt, ékszert, bármilyen értéket!