Kezdőlap Események Legördült a kecskeméti gyártósorról az első hibrid Mercedes

Legördült a kecskeméti gyártósorról az első hibrid Mercedes

Elkészült az első Kecskeméten gyártott hibrid Mercedes – jelentette be kedd délelőtt Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat kompaktautó-családjának két hibridmodelljét, a CLA 250 e Coupét és a CLA 250 e Shooting Brake-et is kizárólag Kecskeméten gyártják, az első elkészült autót egy magyar tulajdonos kapja meg. Az eseményen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, László György gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

„Örülök, hogy közösen nyithatjuk meg a kecskeméti Mercedes-benz gyár új sikertörténetét: átváltunk a villamosságra” – fogalmazott Christian Wolff a sajtótájékoztatón. Mint ahogy az ügyvezető igazgató elmondta: a gyár stratégiája az, hogy 2022-től zölddé változzon az üzem, tehát abszolút széndioxid mentesen fognak gyártani. Emlékeztetett arra, hogy a kecskeméti gyár a fenntarthatóság területén 2012 óta már eddig is nagyon sok mindent elért. Az elmúlt 8 évben a széndioxid-kibocsátásukat 40 százalékkal, a vízfelhasználásukat pedig 30 százalékkal csökkentették, a hulladék-újrahasznosítást pedig 100 százalékosra emelték. Mint mondta, az adatokból is látszik, hogy a legkörnyezetbarátabb gyárrá vált a Mercedes, sőt az autónkénti energia-felhasználásban is a leghatékonyabbak.

Jelenleg két műszakban folyik a gyártás, augusztus első hetétől pedig visszaállnak a normál munkavégzésre, vagyis újra három műszakban dolgoznak majd a kecskeméti üzemben. Az augusztus közepi leállásra utalva Christian Wolff hangsúlyozta: „nem az autóipar gyengélkedésének újabb jele. Esetünkben arról van szó, hogy át kell álljunk a hibrid gyártásra.”

„Célunk, hogy széndioxid kibocsátás mentesen gyártsunk” – erősítette meg Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető-igazgatója is. A Plugin Hibrid CLA Coupé és a Shooting Brake gyártása nagymértékben hozzájárul az éghajlatváltozás lassításához.

„Tíz év múlva a személygépkocsi eladásaink 50 százaléka elektromos, illetve hibrid modellből fog állni, húsz év múlva sikerül majd elérnünk egy teljesen széndioxid semleges flottát. A mottó: electric first, fókuszban az elektromos járművek.

Az idei év végére 5 teljesen elektromos és 20 plugin hibridből fog állni a flotta. Mindkét modell kompakt hibrid, nincsen külön 12 voltos indítója, 2 óra alatt feltöltődik, 6,8 mp alatt gyorsul 100-ra. A járművek hatótávolsága 69-79 km, ez azért lényeges, mert a megkérdezett autótulajdonosok átlagosan 50 km-t autóznak naponta.

„Nagy válság van az autóiparban, fontos, hogy a digitális világ nyújtotta lehetőségeket kihasználjuk, ezért tovább fogjuk fejleszteni a portfóliónkat” – zárta szavait Reinhard Münster.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédében úgy fogalmazott: Magyarországon a Mercedes és Kecsemét neve összeforrt. Nyolc éve folyamatos a fejlődés és a fejlesztés, amelynek a magyar kormány is híve. A Mercedes célkitűzése egybeesik a kormányéval, mégpedig, hogy folyamatosan csökkenjen a széndioxid kibocsátás, hogy zöld legyen a termelés. A tervek szerint 2030-ra a Magyarországon előállított energia 90 százalékban széndioxidmentes lesz, és hazánkat 2050-re klímamentes országgá kell tenni.

„A mai esemény mérföldkő. Fontos, hogy Magyarország megerősödve kerüljön ki a vírusválságból, és erre ez az alkalom is egy tökéletes példa” – jelentette ki a miniszter.

Forrás:kecskemet.hu Fotó:Hiros.hu