Kezdőlap Kiemelt Letartóztatásban a „rontás levételes” csalással gyanúsított nő

Letartóztatásban a „rontás levételes” csalással gyanúsított nő

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 63 éves nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy kiskunfélegyházi nőt hosszabb ideig befolyásolt annak érdekében, hogy nagyobb összegű értékeket, ingatlant szerezzen meg tőle.

A megalapozott gyanú szerint a nő – aki 2019. októberétől 2020. januárjáig takarítónőként dolgozott a sértettnél – 900.000,-Ft összegű készpénzt és ékszerkét próbált meg kicsalni azzal a hamis ígérettel, hogy a sértetten lévő rontást leveszi. Mindezeken túl rávette a sértettet, hogy az édesanyjával közös tulajdonban álló kiskunfélegyházi ingatlant írassa át az ő nevére. Az ingatlan átruházását követően a gyanúsított kiköltöztette a sértettet és édesanyját a lakásból, majd eladta azt.

A nyomozóhatóság továbbá azzal is gyanúsítja a nőt, hogy 2020. március 9. napján rávette a sértettet, hogy tegyen feljelentést a fia ellen, rablás bűntette miatt. Azonban azt követően, hogy a feljelentés miatt megindult a nyomozás, a sértett feltárta a hatóságok előtt, hogy a gyanúsított ráhatására tette meg a feljelentését.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. június 30. napján- ismeretlenül maradt társával – ellopta a szomszédjának a személyi igazolványát és lakcímkártyáját, abból a célból, hogy a sértett nevében valótlan tartalmú ajándékozási szerződést kössenek, a sértett kiskunfélegyházi ingatlana vonatkozásában. Mivel a sértettet időben figyelmeztette egy ismerőse, ezért nem került sor az ingatlan átruházására.

A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a bizonyítás meghiúsításának és a bűnismétlés veszélyének a megakadályozása érdekében rendelte el.

A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, míg a gyanúsított, és védője fellebbezést jelentettek be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Kecskemét, 2020.július 10.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya