Kezdőlap Kiemelt A JÁRVÁNY ELLENÉRE IS SIKERES ELSŐ FÉLÉVET ZÁRT AZ AUCHAN KORZÓK ÜZEMELTETŐJE

A JÁRVÁNY ELLENÉRE IS SIKERES ELSŐ FÉLÉVET ZÁRT AZ AUCHAN KORZÓK ÜZEMELTETŐJE

Bár a március-áprilisi időszakban az üzletek jelentős részezárva tartott, a bérlők többsége behozta a bevételkiesést, így összeségében hasonló forgalmat realizáltak, mint a járvány előtt 

Az első féléves bérlői és látogatottsági adatokat, valamint a koronavírus járvány kiskereskedelmi forgalom alakulásáragyakorolt hatását elemezte a Ceetrus Hungary Kft., a magyarországi Auchan Korzók üzemeltetője. A márkához országszerte 18 Auchan áruházban csaknem 650 üzlet, szolgáltató, étterem és kávézó, köztük számos ismert világmárka tartozik.

A 2019-esés a 2020-as évek adatait összevetve a látogatói számok tekintetében az idei év első fele +0,4%-kal jobb volt, mint az előző év első hat hónapja. Ennek oka, hogy a járvány előtti idei január és február kifejezetten erős hónapok voltak az Auchan Korzók számára,az Auchan áruház főbejáratát mindkét hónapban több, mint 5 százalékkal, a hipermarket közvetlen bejáratát pedig átlagosan 7,6%-kal többen lépték át, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Március folyamán a koronavírus járvány megfékezése érdekében hozott rendelkezések- köztük az üzletek korlátozott nyitvatartására és a kijárási korlátozásra vonatkozó rendeletek- jelentősen befolyásoltáka kiskereskedelmi piacok működését, ez alól az Auchan Korzó sem volt kivétel.Bár az Auchan hipermarketek látogatószámaia korlátozások alatt sem maradtak el az előző évitől, az üzletsorok bérlőinek forgalma márciustól folyamatosan csökkent. A negatív csúcs egyértelműen áprilisban volt. Ebben a hónapban az Auchan Korzók üzleteinek többsége bezárásra kényszerült, így a bérlői forgalmak átlagosan mintegy 70 %-os csökkentést mutattak a 2019-es év hasonló időszakához viszonyítva. 

Ugyanakkor, a kiskereskedelem különböző szektoraira eltérő módon hatott a válság. Míg egyes bérlőknél jelentős, 50-80% százalékos forgalomvisszaesés mutatkozott(például a divat szektorban), más piaci szereplők növelni tudták forgalmukat az előző évhez képest. A Covid időszakban az Auchan Korzó legjobban teljesítő üzlet típusai a lakberendezési, műszaki áruházak, a drogériák, a pénzváltók voltak.

A kritikus helyzetbe került bérlőknek az Auchan Korzók üzemeltetője igyekezett segítő kezet nyújtani. Más bevásárlóközpontokkal ellentétben nem kötelezte az üzleteket arra, hogy a lecsökkent bevételek ellenére nyitva tartsanak, és az átmenetileg bezárni kényszerülő bérleményekbérleti díjának 50%-t elengedte. Azon üzletek számára, akik korlátozottan tudtak nyitva maradni, egyedi megállapodás keretében nyújtott kedvezményeket, emellett a forgalom növelése érdekébeningyenes hirdetési lehetőségeket is biztosított.

A szigorítások feloldása után fokozatosan tért vissza az élet az Auchan Korzó üzleteibe, a forgalom pedig ezzel párhuzamosan növekedni kezdett.Május elejétől robbant be igazán a vásárlási láz, az üzletek a januári hónaphoz képest extra erős, átlagosan 84%-os forgalomnövekedést tudtak produkálni. A júniusi időszak hasonlóan kedvezően alakult, bár a növekedési ütem nem volt ennyire jelentős, de a bérlők így is átlagosan 35%-kal több bevételt realizáltak, mint januárban.

Elmondható, hogy a kereskedelmi piac rendeződni látszik, hiszen az Auchan Korzó üzleteiaz utóbbi hónapokban nemcsak elérték, de növelni is tudták a járvány előtti bevételeiket. Júniusban a legjobban teljesítő üzlet típusok a lakberendezési, divat áruházak, a drogériák, a cipőboltok és a gyorséttermi láncok voltak.

A forgalomnövekedés oka, hogy a Covidjárvány lefolyása a vártnál kedvezőbben alakult, ezért az emberek bizalma ismét visszatért a személyes vásárláshoz. Ami az év további részét illeti, az Auchan Korzó üzemeltetője optimista. Júliusban elindultak a nyári leárazások, a kupon napok is, amik további pozitív hatást generáltakmind a látogatószámokra, mind pedig a bevételekre, így arra lehet számítani, hogy a járvány negatív gazdasági hatása elsősorban az első és második negyedévet érinti.

A Ceetrus-ról

A Ceetrus egy európai székhellyel rendelkező, 1976-ban alapított globális ingatlanpiaci-szereplő, az Auchan Holding tagja. A cég 2018 júniusáig Immochan néven volt ismert. A vállalat új elnevezése többszó egybeolvasztásából született: „SEE” (lát) „CITIES (városok), a „TRUST” (bizalom), „US” (mi). A Ceetrus nemzetközi szinten közel 1000 alkalmazottat foglalkoztat és tevékenységi körébe 10 európai és ázsiai országban közel300 bevásárlóközpont – köztük 79 Auchan üzletsor – bérleményeinek üzemeltetése tartozik. A Ceetrus világszerte 10,700 kiskereskedelmi partnerrel rendelkezik,és létesítményeiben egymilliárd látogatót regisztrál évente. Az elmúlt két év során több mint 1600 lakóingatlant és 117.000 m2 irodát vásárolt vagy épített, valamint 30.000 m2szabadidős és szórakoztató létesítményt hozott létre. Hosszútávú tervei között számos további urbanizációs fejlesztés, lakóingatlan és irodaház építési projekt szerepel. Célja, hogy felelős, fenntartható, élettel teli közösségi tereket hozzon létre, amelyek hozzájárulnak a helyi közösségek fejlődéséhez és kényelmesebbé teszik az emberek mindennapjait. A Ceetrus magyarországi leányvállalata, a Ceetrus Hungary Kft. lakópark projektjei mellett elsősorban az Auchan hipermarketek üzletsorainak menedzselésével foglalkozik.