Kezdőlap Események Az Umenhoffer Pince tovább erősíti a hajósi borturizmust

Az Umenhoffer Pince tovább erősíti a hajósi borturizmust

A szőlő és bor iránti szeretet szakmai alázattal párosul Umenhoffer Zsolt, hajósi fiatal borászban. Ebben tökéletes partnerre talált feleségében, Mártiban, akivel közösen családi pincészetet vezetnek, öregbítve ezzel a hajósi pincefalu 200 éves hagyományait, szüleik nyomdokain haladva. Nyitottak az újra, de sosem feledik őseiktől örökölt értékeket.

– Az Umenhoffer Pincénk története 1975-ig nyúlik vissza, amikor nagyszüleim megépítették a családi pincét. Én 2009-ben kapcsolódtam be. Ekkor éreztem először, ha már megörököltem a pincét, a borkészítés útjára kellene lépnem. Ez 100 liter fehér és 100 liter vörösbort jelentett, ami azokban az időkben rengetegnek tűnt, viszont hamar kiderült, hogy nagyon is kevés. Így folyamatosan bővítettem pincészetemet, melyben már szerencsére feleségem is bekapcsolódott – mesélte Umenhoffer Zsolt.

Márti szintén hajósi lány, családja révén számára is természetes volt a szőlőtermelés és borkészítés. Borászként végzett, így szakmailag már az elején sokat hozzá tudott tenni a vállalkozás sikereihez.

– Örültem Zsolt terveinek. Hasonlóan gondolkodunk, jól kiegészítjük egymást a munkában. Mindketten elhivatottak vagyunk, összeadódik szakmai hozzáértésünk és elhivatottságunk. Mindent együtt csinálunk a szőlőben és a pincében – vette át a szót Márti.

Az Umenhoffer Pince egy kis kézműves pincészet, ahol mindent Zsolt és Márti maga csinál, kezdve a szürettel, a préseléssel a palackozásig és dugózásig. Jelenleg 1,8 hektáron termelnek szőlőt, évente 10 ezer palackot gyártanak.

– Számunkra megfelelő ez a családi pincészet, ez az a méret, melyben meg tudjuk őrizni arculatunkat, és maximálisan oda tudunk figyelni fogyasztóinkra. Természetesen nem zárkózunk el bizonyos keretek között a gépiesítéstől sem, de vannak folyamatok, melyeknél ragaszkodunk a kétkezi munkánkhoz. A nyereségünket minden évben visszaforgatjuk, többek között technológiánkat korszerűsítjük – jegyezte meg Márti.

Az Umenhoffer Pince Európa legnagyobb pincefalujában, Hajóson található. Ez némi kötelezettséget is jelent számukra, hogy tovább folytassák a több mint 200 éves hagyományt.

– Örülünk, hogy ilyen szép és tradicionális környezetben alkothatjuk meg borainkat. Fontos számunkra a borturizmus is. Pincészetünkben egész évben fogadunk vendégeket borkóstolásra. Hajóson nagy az összefogás a fiatal borászok részéről, segítjük egymást. Létrehoztuk a hajósi pinceszövetséget, és számos közös rendezvényt szervezünk, ahol mindenkinek lehetősége van pincéje bemutatására, népszerűsítésére. Meg is van az eredménye. A vendégkörünk nagyon széles spektrumon mozog, az ország legkülönbözőbb településeiről érkeznek hozzánk borszerető turisták. Szívesen ajánlanak minket másoknak is. Úgy érzem az a szeretet, ahogyan mi végezzük munkánkat, gondozzuk szőlőinket, alkotjuk borainkat, kifizetődik, és visszatükröződik a növekvő vendégszámban – mondta büszkén a fiatal borász.

Az Umenhoffer család Hajóson termelt szőlőkből készíti borait. Zsolt 2012-ben megvásárolta meg az első saját területét, amit azóta szinte minden évben sikerül gyarapítani. 2013-ban került hozzájuk az első kadarka ültetvény, ami azóta is nagy büszkeségük, hiszen közel 80 éves. Erről a területről készül pincéjük zászlós bora, a Márti Kadarkája.

Az Umenhoffer Pince borpalettája sokszínű, a fiatalok az említett Kadarka mellett Cserszegi Fűszeres, Zöld Veltelini, Fehér Kadarka, Olaszrizling, Tramini, Kékfrankos siller, Kékfrankos és Cabernet Franc borokat készítenek. Több versenyen mérették már meg sikerrel a nedűket. A Kincsem Cuvéé 2018 boruk idei évben a Hajós-Bajai borvidék legjobb vörösbora cím büszke tulajdonosa lett.

Bővebb információ:

Umenhoffer Zsolt: +36205698411
Umenhoffer Márti: +36307035139
Hajós-Pincefalu, Bajai u. 4.

www.facebook.com/UmenhofferPince

e-mail: [email protected]