Kezdőlap Események Boraik a Balaton hangulatát idézik

Boraik a Balaton hangulatát idézik

Fiatalos lendülettel, női kifinomultsággal készítik balatoni szőlőkből boraikat a Nagy nővérek. Nőies vonásaik –művészi tálalásban – a boros címkéken is megjelennek, a Balaton tündéreit, sellőit megidézve. Noémi és Franciska tele vannak újító tervekkel, Rizapusztán folyamatosan szépítik és fejlesztik pincészetüket, a meglévő Uzsai borászat működtetése mellett.

A Nagy & Nagy Borászat története több mint két évtizedre tekint vissza. Anno, 1999-ben két testvér, Nagy Lajos és Nagy Csaba közös vállalkozásaként indult útjára, ma már azonban Lajos lányai, Noémi  és Franciska vezeti a 100 százalékban családi tulajdonú pincészetet.

– Nővérem, Noémi közgazdász vonalon szerzett diplomát, én borászati szakon végeztem. Így a pincészetben én viszem a szakmai, borászati munkát, míg ő az adminisztratív feladatokat. Szüleim is részt vesznek a napi munkában, többek között édesanyám irányítja a szőlőmunkákat. Az egész egy nagy családi vállalkozás, melybe férjeink is besegítenek. A most kezdődő szüretben is mindenki részt vesz – mesélte Nagy Franciska borász.

A vállalkozás központja – egészen 2018-ig – Uzsán volt, ahol a borászat 16 ezer hektoliter kapacitással működik. Két éve azonban a család megvásárolta Rizapusztát, így további 40 ezer hektoliterrel bővültek.

– 2018-ban jött a lehetőség, hogy az Uzsától 40 kilométerre fekvő rizapusztai egykori uradalmi majd szövetkezeti pincét megvegyük. Óriási lehetőséget láttunk benne, hiszen bővülni szerettünk volna, és a pince adottságai megfelelők voltak számunkra – mondta Franciska. – Uzsai telephelyet is megtartottuk, ott zajlik még szőlő és a borok egy részének feldolgozása, kezelése, tárolása. Rizapusztát közben folyamatosan korszerűsítjük és újítjuk fel, mely nem kis feladat. Korábban itt működött Balaton egyik legnagyobb borászata, így ide helyeztük át a teljes palackozási részleget – tette hozzá a fiatal borász.

A rizapusztai felújításnak az első eredményei már jól látszanak, júliusban avatták fel az új borboltot és borteraszt, mindkettő fontos szerepet kap a cég borturizmusában. A szüret után pedig megkezdik a technológiai fejlesztéseket.

A Nagy & Nagy Borászat kizárólag balatoni szőlőkből készíti borait. Két borvidéken 52 hektár szőlőterülettel rendelkezik. A Badacsonyi Borvidéken a Csobáncon és a Sabar hegyen, a Balaton-felvidéken pedig a Káli-medencében, Mindszentkállán, a Lesence-völgyben és Várvölgyben találhatók ültetvényeik. Ezen kívül kétszáz hektár területről vásárolnak fel szőlőt, kizárólag a Balatonról, elsősorban a Badacsonyi, Balaton-felvidéki és Balatonboglári borvidékekről.

A palackos borok mellett kis tételben fahordóban érlelt prémium borokat is kínálnak. Ezeken kívül szortimentjükben jelentős arányt képviselnek a vendéglátóegységeknek forgalmazott folyóborok és Bag inBox kiszerelésű borok.

– Saját reduktív technológiával készülnek boraink, így meg tudjuk őrizni a szőlő eredeti gyümölcsös aromáit, zamatait. Főként fehér tételeink vannak, illetve egy rozé és egy vörös. Valamennyi fiatalos, friss, melyet ma minden korosztály értékelni tud. A válogatott, prémium tételeink ezeken is túlmutatnak. A szőlő gyümölcsös zamatainak, aromáinak megőrzése ezeknél a boroknál is fontos szempont, azonban ezek sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek a technológia minden lépcsőfokán – árulta el Franciska.

Munkájuk eredményét a versenyeredmények is alátámasztják. Évről-évre nő a hazai és nemzetközi borversenyeken szerzett arany és ezüstérmeik száma.

Bővebb információ és webshop:

http://www.nagyesnagyborazat.hu