Kezdőlap Események HÁZIORVOSI RENDELŐT ADTAK ÁT DUNAVECSÉN

HÁZIORVOSI RENDELŐT ADTAK ÁT DUNAVECSÉN

Felújított háziorvosi rendelőt adtak át 2020. augusztus 18-án Dunavecsén. A Településfejlesztési Operatív Program keretéből megvalósult fejlesztés közel 25.000.000 Ft energetikai fejlesztést jelent a dunavecsei lakosoknak. Vörös Sándor, a település polgármestere beszédében elmondta, hogy nagyon fontosak ezek a fejlesztések, mert így amellett, hogy korszerűbb és modernebb lett az épület, a belső gépészeti rendszerek modernizálásával sokkal gazdaságosabban fenntartható lesz az intézmény a település számára.

A polgármester után a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke, Vedelek Norbert emelte ki, hogy a megye összes települése fejlődik a területi operatív program forrásaiból, így van ez Dunavecsén is, ahol nagyságrendileg félmilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg TOP-os forrásból.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy töretlen a fejlődés a térségben, bízik benne, hogy ez a fejlődés a jövőben is töretlen lesz.

Végezetül a körzet és háziorvosa mondott köszönetet mindenkinek aki részt vett a fejlesztés előkészítésében és megvalósulásában.