Kezdőlap Adomány Kéz- és felületfertőtlenítőt adományozott a Poli-Farbe

Kéz- és felületfertőtlenítőt adományozott a Poli-Farbe

A bócsai székhelyű Poli-Farbe Vegyipari Kft. 3.000 liter kéz- és felületfertőtlenítővel, valamint több mint 2.500 négyzetméter falfelület felújítására elegendő, speciális beltéri falfestékkel segítette két Bács-Kiskun megyei kórház, valamint két országos segélyszervezet munkáját.

A Poli-Farbe az elsők között fejlesztett kéz- és felületfertőtlenítőt lakossági és intézményi felhasználásra idén tavasszal, amikor megjelent a koronavírus Magyarországon. Az alkoholtartalmú termékek minden szükséges engedélyt megkaptak ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljenek, és széleskörűen használhassák őket a vásárlók.

A bócsai festékgyár az összefogás jegyében most összesen 3000 liter kéz- és felületfertőtlenítő adományt juttatott el a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak, a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháznak, valamint a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóságának és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjának. A Bács-Kiskun Megyei Kórház – a jótékonysági program keretén belül – 32 vödör Poli-Farbe Medi-Farbe diszperziós beltéri falfestéket kapott, amely több mint 2.800 négyzetméter falfelület felújítására, tisztasági festésére elegendő. A speciális falfestéket kifejezetten egészségügyi intézmények helyiségeire fejlesztették: fertőtleníthető, a vegyszerekkel szemben ellenálló, mégis tartós bevonatot képző falfesték, így amellett, hogy hosszú évekig esztétikus felület őrizhető meg a műtők, kórtermek és egyéb betegellátó szobák falain, a fokozott és indokolt magas szintű fertőtleníthető és tisztítható követelményeknek is könnyűszerrel megfelel.

A kéz- és felületfertőtlenítőt főleg a lakosság által látogatott közösségi terek, várótermek, betegfelvételi pontok, büfék területén használják majd fel a támogatásból részesült kórházakban, míg a segélyszervezetek átmeneti otthonoknak, nehéz helyzetben élő családoknak vagy hajléktalanszállóknak juttatják el az adományt.

„A koronavírus-járvány megjelenése óta az alapvető higiéniai szabályok betartása, az alapos és rendszeres fertőtlenítés különösen fontossá vált a közintézményekben, kórházakban, de a vírus hatékony megelőzés érdekében a háztartásokban is. Az elővigyázatosság, a prevenció feltehetően hosszú távon életünk részévé válik, ebben kívánunk partnerek lenni a társadalmi felelősségvállalás jegyében” – mondta Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezetője.

„A Kiskunhalasi Kórház névadója Semmelweis Ignác. Soha nem volt olyan aktuális a legnagyobb magyar orvos által oly fontosnak tartott kézfertőtlenítés, mint manapság. Kórházunkban az ide évben megsokszorozódott a kézfertőtlenítő felhasználás, így a legjobbkor érkezett a Poli-Farbe felajánlása, mely mind a kollégák, mind a betegek biztonságát fokozza az intézményben”- hangsúlyozta Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója.

„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat harminc bentlakásos intézményében mintegy kétezer idős, beteg, vagy fogyatékos ember él, az adományba kapott fertőtlenítőszert elsősorban ezekben az otthonokban használja fel a karitatív szervezet” – részletezte Romhányi Tamás kommunikációs vezető.

„Az adományok a Magyar Vöröskereszt hálózatán keresztül az ország valamennyi pontjára eljutnak. A kéz-és felületfertőtlenítő termékek rendkívül hasznos segítséget jelentenek többek között a Családok Átmeneti Otthonaiban és hajléktalan ellátó intézményeinkben élők, valamint a velük foglakozó munkatársak és önkéntesek számára. Emellett a termékekkel folyamatosan támogatjuk a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került családokat, akiket eddig is segítettünk élelmiszer- és higiéniai csomagokkal. Március óta így több mint 100.000 embert értünk el” – mondta Török Diána, a Magyar Vöröskereszt vállalati kapcsolatokért és adománykezelésért felelős szakmai vezetője.

A Poli-Farbe közel 30 éves működése óta elkötelezetten és folyamatosan segíti társadalmi célú kezdeményezéseivel az oktatási- és egészségügyi intézményeket annak érdekében, hogy élhetőbb, esztétikusabb és higiénikusabb környezetben teljenek a közintézményekben eltöltött mindennapok. Tavaly az egészségügyi intézményeknek meghirdetett Poli-Farbe „Színnel, lélekkel” kórház-felújítási pályázat keretében mintegy 1.300 vödör festéket osztottak ki, amelyből 9 magyarországi kórház 25 osztályán történhetett felújítás. A kórházak részére biztosított festékadomány mellett 11, a mindennapi betegellátást segítő, korszerű gyógyászati berendezést is átvehettek az intézmények.