Kezdőlap Események Megmarad két betétprogram!

Megmarad két betétprogram!

Mindent megtettünk az utolsó pillanatig annak érdekében, hogy a 44. Boglári Szüreti Fesztivál valamilyen formában megvalósulhasson! – írja az ország egyik leglátogatottabb szabadtéri rendezvényének a szervező csapata.

A kialakult helyzet ezt napról-napra nehezebbé tette, ezért többször átalakították, újragondolták, a törvényi szabályozásoknak megfelelő formába próbálták önteni a rendezvényt, minden óvintézkedés betartása mellett.

A Dél-Balaton és Magyarország egyik kedvenc nyárzáró ingyenes fesztiválja tavaly országos borfesztivállá alakult át, felvonultatva az ország mind a 22 borvidékét, az ismétlésre idén nem kerül sor. Markáns átalakulásra, megújulásra készültek szervezők a programok tekintetében is, a kultúra szinte minden területét érintette a tervezett program-kavalkád.

Fantasztikus esemény lehetett volna, hiszen idén több önálló és ismert rendezvény gazdagította a fesztivál program tervezetét.

Nem marad el a Miss Bikini Hungary 2020 versenye a fesztiválba betagozódott önálló rendezvények közül. Balatonboglár Platán-sétánya szebbnél szebb lányokkal telik meg augusztus 22-én délelőtt 10 órától. A válogató után a döntős lányoké a színpad, és délután 15.00-kor megkoronázzák a szervezők az új MISS BIKINI győztes Szépségkirálynőt.

Nem marad el a véradás sem! Augusztus 22-én 10.00-14.00 óra között várják a véradókat!

A szervezők kérik azokat a látogatókat, akik lent maradnak Balatonbogláron, hogy kövessék a Boglári Szüreti Fesztivál facebook oldalát (boglarfeszt.hu), hamarosan közlik a véradás pontos helyszínét!

– Banálisnak tűnő mondat lehetne normál körülmények között, de idén a problémák erősen összekovácsoltak bennünket a kézművesekkel, borászokkal, zenészekkel, vendéglátósokkal, és minden olyan résztvevővel, akk lelkesen közreműködtek abban, hogy egy magas színvonalú gasztro-kulturális esemény folytatódjon. Számunkra is az emberek biztonsága a legfontosabb, de titkon bíztunk abban, hogy a járványhelyzet javulása lehetővé teszi a 44. Boglári Szüreti Fesztivál idei megtartását Sajnos nem így lett, találkozunk 2021-ben. Addig is mindenki vigyázzon magára és a szeretteire!- üzenik a szervezők.