Kezdőlap Hit és élet Méltó nyughelyet kapott a puszták apostola

Méltó nyughelyet kapott a puszták apostola

Révész István tábori püspök, a Nagytemplom egykori plébánosának új síremlékét hétfőn dr. Finta József érseki helynök szentelte fel a Szentháromság temetőben, a főbejárat közelében.

Révész István 1906 és 1928 között szolgált Kecskeméten, a legvészterhesebb időkben, ez idő alatt volt földrengés, világháború egyaránt. 1929-ben hunyt el Budapesten, földi maradványait csak később, 1939-ben hozták Kecskemétre, a Szentháromság temetőbe. Egyszerű sírhantját most váltották le méltó síremlékre. Ennek kezdeményezője a Wojtyla Barátság Központ volt, a nemes ügy megvalósításában Simon Bence, az Építő Simon Kft. ügyvezetője, Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, valamint Herczeg Anikó, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. temetőgazdálkodási részlegének ágazatvezetője is segített. A sírkövet Borsos István izsáki kőfaragó-mester készítette el.

A felszentelési ünnepségen dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, valamint dr. Gyenesei József, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár igazgatója elevenítette fel Révész István életét. A tábori püspök példamutató életet élt, a puszták apostolának is nevezték. Számos helyi kezdeményezést vitt sikerre Kecskeméten, és a környékbeli településeken, úgymint Ágasegyházán, Hetényegyházán, Nyárlőrincen, Városföldön.

Kecskemét akkoriban hatalmas pusztasággal rendelkezett. Az 55 ezer lakosnak mintegy fele külterületen lakott. Révész István érdemei közül mindenképpen kiemelkedik a külterületeken élők lelkigondozása. Tanyai iskolák és lelkészségek létrehozásáért úgyszintén sokat tett. Nevéhez fűződik az első katolikus lap beindítása is. 1928-ban el kellett hagynia a várost, rá egy évre elhunyt.

Révész István méltatását követően az új síremléket dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom plébánosa szentelte fel, majd koszorúzás zárta az ünnepséget. A műsorban két kodályos diáklány, Varga Fekete Viola és Varga Fekete Zsófia énekelt.

Forrás: wojtyla.hu Fotó:ARM