Önmegváltásukra emlékeztek a kiskunok
275 év után újra redemptus okleveleket kaphattak a halasiak
A redemptio 275. évfordulójának alkalmából a Kiskunhalasi Lovasbandérium és a Kiskunhalasi Sportlövő Egyesület főszervezésében augusztus 21-én, egész napos ünnepi program valósult meg a Hirling Lovasparkban. Ennek keretében a Pásztortűz Egyesület sátránál redempciós okleveleket bocsátottak ki. 1745-ben zajlott le a Jászkunság önmegváltása, amikor a jászkunok visszakapták ősi kiváltságaikat. Végső István egyesületi elnök, lúdtollal és tintával írta meg a korabeli oklevél másolatokra az önkéntesen jelentkező, megváltott személyek neveit. Jászkunsági műveltségi játékra volt lehetőség. Redempciós történelmi tablótárlat és tanya-makettet lehetett megtekinteni. Vesztergám Miklós tárogatós dedikálta CD-lemezeit és könyveit a sátor árnyékában. A városi könyvtár segítségével egész nap lehetett kézműveskedni, amit önkéntes diákok is segítettek.
Fele sem igaz! Jász-kun önismereti vetélkedő is volt a nagyszínpadon. Dr. Kenyeres Tibor játékmester, a Pásztortűz Egyesület egyik alapítója vezetésével helytörténeti, műveltségi kérdésekre kellett választ adni a versenyző csapatoknak. Három válasz lehetőség volt, amit neves közéleti személyiségek adtak elő. A hamis vagy igaz válaszokat Édes Árpád református lelkész, Palásti Károly tanár, igazgató-helyettes és Pősz Attila rádiós szerkesztő, tanár mondták el. Ezekből kellett választaniuk a vetélkedő csapatoknak. A nagyon szoros szellemi vetélkedésben végül a Pöndölösök végeztek az élen, mögöttük a Halasi boszorkányok, majd a Majsai huszárok. Mindenki kapott oklevelet és könyvjutalmakat. A legfiatalabbak a Kiskunhalasi Lovasbandérium jóvoltából díjmentes lovas foglalkozást is elnyertek.
A hagyományőrző blokkban a nagyszínpadon fellépett Vesztergám Miklós tárogatós, a jánoshalmi Pöndölösök Citerazenekar, a Lilla Dalok (Fehérváry Lilla ének, Mocskonyi Péter tekerőlant) valamint F. Juhász Zoltán széki legényes produkciójával. Ezzel párhuzamosan aprók tánca is volt a pásztortüzes sátornál.