Kezdőlap Kiemelt BALESETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

BALESETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

Az elmúlt 24 órában kerékpárosok, segédmotorosok és utasok sérültek meg a megye útjain.

Bács-Kiskun megyében a tegnapi napon négy könnyű sérüléssel járó, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.

Az 53-as számú főúton Pirtó felől Kiskunhalas irányába közlekedett 2020. szeptember 7-én 16 óra 20 perckor egy Toyotával egy 42 éves nő. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az út 51.700-as méterénél meg akart fordulni, ám a manőver közben nem biztosított elsőbbséget a szemközti forgalmi sávban szabályosan haladó, segédmotoros kerékpárt vezető férfinek, ezért összeütköztek. A 68 éves motoros a baleset következtében könnyebben megsérült.

Az előzőhöz hasonló eset történt 17 óra 30 perckor Lajosmizsén, a Bartók utcában. Egy 18 éves fiatal egy kapubejáróból elindulva az elsőbbségadási szabályokat megszegve végzett megfordulást, ezért összeütközött egy szemből érkező segédmotorossal, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

Baján 18 óra 20 perckor egy 23 éves férfi közlekedett egy Mercedessel a Mathiász János utcában. A fiatal egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát az autó felett, lement az útpadkára, ahol nekiment egy tűzcsapnak, majd oldalára borult. A baleset során a jármű utasai – egy 50 éves és egy 20 éves bajai férfi – megsérültek.

Kunszentmiklós belterületén, a Baksay utcában egy 60 éves férfi egy Nissannal elütött két biciklist. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr figyelmetlen volt, így nem vette észre az előtte kerékpározó 68 és 70 éves asszonyokat, akik az ütközés következtében könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

                                                                                                                    … hogy mindenki hazaérjen!