Kezdőlap Zenei élet Desplat: Airlines – Pahud, Desplat

Desplat: Airlines – Pahud, Desplat

Új albumának műsorát Emmanuel Pahud ezúttal Alexandre Desplat filmzenéiből, illetve azok fuvolára készült változataiból állította össze. a zeneművek egy része világelső felvétel.

Az idén éppen ötven esztendős francia-svájci fuvolaművész: Emmanuel Pahud a Warner hanglemezkiadó egyik legismertebb szólistájaként egy meglepő műsor-összeállítású ámde kétségkívül szépen megvalósított, és bizonyára széles közönségsikert hozó születésnapi albummal jelentkezett a napokban – mely a CD-formátum mellett 33-as vinyl lemezen is megjelenik.

Pahud korábban is mindig szívesen nyitott a komolyzenén túl más műfajok felé, és tágította a fuvolás-irodalom határait – de ez a legelső lemeze, melyen kimondottan filmzenéket játszik. Ráadásul olyan darabokat, melyeket a szerző: Alexendre Desplat direkt szólófuvolás szimfonikus koncertekké alakított át.

A filmzenéiért – konkrétan az itt is felvételre került ’A víz érintése’ és a ’Grand Hotel Budapest’ című filmek zenéjéért – az Oscar-díjat kétszer is átvevő, de további kilencszer még nominált; és amúgy rengeteg más díjjal is elismert 1961-es születésű Alexandre Desplat vitán felül korunk egyik legsikeresebb és legismertebb filmzene-szerzője. Ezért különösen izgalmas, hogy vállalkozott arra, hogy nagy sikereit kvázi concertókká írja át, szvitszerű szimfonikus formában tömörítve azok zeneanyagát.

A francia komponista Pahud és e lemez kedvéért a fent említettek mellett még olyan további sikerfilmek: mint a Lány gyöngy fülbevalóval, a Születés, és az Ellenséges vágyak – általa írt zenéjét is újra gondolta. Így aztán e felvételeken egy nagy szimfonikus zenekarral: az Orchestre National de France közreműködésével, a szerző vezényletével, és Emmanuel Pahud szólóival teljesen új köntösben hallgathatjuk végig a jól ismert, fülbemászó melódiákat. Mellettük eredeti koncertdarabként került az albumra a Pelléas és Mélisande – sinfonia concertante; valamint a címadó Airlines: ez a szóló fuvolára szerzett kamaradarab.

Alexandre Desplat és Emmanuel Pahaud közös albumán elsőrangú előadásokban egy végtelenül kellemes, szórakoztató, ismerős dallamokból építkező műsort hallgathatunk meg – mely valószínűleg a zeneszeretők széles táborát megtalálja majd és magas színvonalánál fogva meg is tudja örvendeztetni.

Komlós József JR