Kezdőlap Események Mindszent havi aprók tánca

Mindszent havi aprók tánca

Felülről fúj az őszi szél, Zörög a fán a falevél, Ugyan babám, hová lettél, Már két este el nem jöttél.” – szól az őszi magyar népdal. Október 17-én hideg időben gyülekeztek családok a kiskunhalasi aprók táncára, a Pásztortűz Egyesület szervezésében.

Szép számmal mentek a magyar népi kultúra és kellemes kikapcsolódás iránt fogékony gyermekek és szüleik a városi könyvtárba. Néptánccal, énekkel és játékkal telt az októberi hétvégi délután. A Kiskunhalasi Népdalkör citerazenéje mellett Fehérváry Lilla néptánc tanításával járták a táncot az apróságok. Az őszi hagyományok voltak középpontban a népdaltanulásnál és a játéknál. A gyerekek, Lázár Sándor egyesületi tag segítsége mellett gesztenyefigurákat készítettek. A programot önkéntes diákok is segítették.

A Pásztortűz Egyesület továbbra is szeretettel várja azokat a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket, akik szeretnének megismerkedni a népi kultúrával – mondta Végső István elnök.

A programot a Csoóri Sándor Alap támogatta. A következő aprók tánca november 28-án, szombaton 15 órától lesz a városi könyvtárban.