Kezdőlap Zenei élet Brahms és Dohnányi: Hegedűszonáták – Sherry, Löwenberg

Brahms és Dohnányi: Hegedűszonáták – Sherry, Löwenberg

Jenna Sherry hegedűművész és Lőwenberg Dániel zongoraművész előadásában a BMC Records új kiadványán Brahms két kései, kevéssé ismert, és ritkán játszott hegedű-zongoraszonátáját hallgathatjuk meg; Dohnányi Ernő még kevésbé ismert szonátájával együtt.

Brahms eredetileg klarinétra írta két kései zongorás szonátáját, melyet aztán nem sokkal ő maga dolgozott át először mélyhegedűre, majd hegedúre is. Ez utóbbi változat – mely a lemezen is megszólal, a három változat közül a legkevésbé ismert, és legkevesebbet játszott; úgyhogy Jenna Sherry és Lőwenberg Dániel most megjelent lemeze, ha nem is hiánypótló – de mindenképpen zene csemegének, kuróziumnak tekinthető.

Abszolút magától értetődő és kiváló párosítás a két Brahms szonáta mellett Dohnányi hegedű-zongora szonátája; hiszen tudott, hogy a magyar mester – különösen fiatalkorában – lelkes Brahms-követő volt (egyébként a korabeli fél Európához hasonlatosan). Dohnányi fiatalkori művei annyira Brahmsosak, hogy egyszer maga az idős mester jegyezte meg róluk egy koncerten: „Ezt akár én magam is írhattam volna.” Ebben persze a malícia és az elismerés is keveredik, és akár az itt felvett szonátát hallva is megértjük, miért?

Jenna Sherry és Löwenberg Dániel előadásában éppúgy felcsillannak a Dohnányi mű értékei, mint Brahms két szonátájáé: végig kristálytiszta hegedülést, szépen artikulált zongorázást, magas fokú kamarazenélést, magával ragadón élő előadásokat hallunk a két fiatal művésztől. Minden részletében érzik és értik a három darab hangulatát, nagyszerűen tudnak együtt zenélni.

A lemez értékéhez külön még hozzátesz, hogy az előadók hallhatóan törekedtek arra, hogy minél korhűbben megidézzék a Brahms és Dohnányi művek keletkezését körbelengő szecessziós és boldog békeidős hangulatot.

Jenna Sherry-nek ez az első lemeze, de máris nagyon jó benyomást kelt. A széles látókörű amerikai, de Londonban élő hegedűművész Birdfoot fesztiválja mellett számos izgalmas kezdeményezésben részt vesz, így többek között John Eliot Gardiner „Orchestre Révolutionnaire et Romantique’ zenekarában is zenél. A kortárs kísérletezés mellett az autentikus hegedülés is érdekli, tanulta is – ezért aztán adott volt az itt felvett darabok korhű megközelítése is.

A világjáró, ugyancsak széles érdeklődési körű magyar zongoraművész, tanár és szakíró: Löwenberg Dániel 2012-ben jelentette meg a világhírű magyar hegedűművészről, kamarazenészről és karmesterről: Végh Sándorról írt életrajzi kötetét – és éppen a Végh Sándor által alapított kamarazenei fesztiválon ismerkedett meg Jenna Sherry-vel. Közös munkájuknak ez az első hangzó lenyomata. Lövenberg kifinomult zongorázásán túl külön érdekessége e lemeznek, hogy a korhű megközelítéshez illőn a zongoraművész egy – a szonáták keletkezésének idején épített – muzeális, 1898-as Steinway zongorát szólaltatott meg a felvételeken.

Komlós József JR