Kezdőlap Kiemelt HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Bács-Kiskun megyében a rendőrök 2020. november 11-én 0 óra és 24 óra között öt esetben összesen 52 illegális migránst tartóztattak fel. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány 61 migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Megyénkben az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A tegnapi napon a járőrök és nyomozók három személyt fogtak el, valamint öt előállításáról intézkedtek. Közülük hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

Ladánybenén a rendőrök 12 óra 35 perckor megállítottak egy tehergépkocsit, és igazoltatták annak vezetőjét. Az egyenruhások megállapították, hogy a 45 éves tatárszentgyörgyi férfit a Kecskeméti Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta, így gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették.